Az „Ízek és színek világa” menüre kattintva talán nem igazán válik világossá mi is ez valójában?
Öt ízt, öt színt, és öt karikát látunk, nyilakkal, ábrákkal, és pontosan ez hogyan is kapcsolódik össze?
Valóban ekkora hatással lenne szervezetünkre az ízek, és színek?!
Az ételek megfelelő társításával regenerálni tudom a testem, a szerveim?
Helyre állítható az egészség?
Vajon mit mutat meg egy-egy szín, étel?
Miről árulkodik a szervrendszerünk ezáltal?
Lehet, hogy nem véletlen az, hogy milyen ízeket, és színeket kívánunk meg?
Mitől tud működni a mai napig, ez az ősi keleti filozófia?
Az ízek és színek szerepe egy 5000 éves ősi regenerációs filozófián alapszik. Tudományos tapasztalatokra és tényekre épül. A filozófiának az alapját, még a kínai császárok idejében figyelték meg. A bizonyítékokat mindenki a saját maga testén és közérzetén érzékelheti. Érdemes kipróbálni.
Az öt elem, ( tűz, föld, levegő/fém, víz, fa ) mely mai napig befolyásolja életünket, testünket, hiszen kölcsönhatásban vagyunk a természettel, alapköve a regenerációs elemzésnek. Mindegyik elem folyamatos működési ritmusban van, és változik aktivitása, erőssége. Úgy, mint az évszakok, a hónapok, az éjszakák, és nappalok. Kétévente változik az elemek aktivitása. Minden két évben valamelyik elem lesz a meghatározóbb az abban az évben született személy számára. Születési év alapján megtudhatjuk, milyen elemhez tartozunk, mi az, ami ránk erősebben jellemző, és mely szervrendszerünkre érdemes jobban odafigyelnünk. Ez egyféle prevenciót, önismeretet, és öngyógyítást is jelent.
A kínai filozófiát a mai napig használja a keleti orvostudomány. Ott a vizsgálat szag, íz érzékelés, és sok személyes kérdés alapján történik. Pl: az orvos ránéz a betegre és a bőre, szeme, haja, körme alapján már sok mindent megállapít. Megszagolja a bőrét is és olyan kérdéseket tesz fel, amelyek az egyén életstílusára vonatkozik, és nem feltétlen a betegségre. Ők nem a betegségre koncentrálnak, hanem a szervezet energetikai egyensúlyának visszaállítására törekednek. Test, szellem, lélek, és energia, ez a négy fő szempont a gyógyításban, illetve megelőzésben. Továbbá lényeges különbség a nyugati orvoslással szemben, hogy ez a tudomány kimondja: minden mindennel összefügg. Egységként kezelik a szervezetet, nem különálló részekként. Egy komoly tudomány, amit a „kezedben” illetve a szemed előtt tartasz.
Olvasóink véleménye, akik már lekérték a saját elemzésüket:
(Eddig közel 800-an kérték, de itt csupán párat válogattunk ki.) Szeretnéd megtudni Rád mi jellemző? Kérd Te is ITT!
„Köszönöm a választ, ami elég terjedelmes, ezért külön elismerést, dicséretet érdemelsz.”
Landhoffer Ágnes
„Kedves Drága Szaffina !
Először is fogadd őszinte gratulációmat életviteledért, tevékenységedért !
Példáddal biztosan sokban hozzájárulsz, hogy értékes,egészséges emberek elsősorban fiatalok kövessenek.
Az elemzés kiváló, sok segítséget kaptam általa. Asztrológiai képletemben, ami az aszcendens szerint készült legkevesebb a víz elem. Gondolhattam volna persze, hogy emiatt talán azt kellene pótolni,de nem tettem.
Nagyon szépen köszönöm, hogy foglalkoztál velem, megfogadom a tanácsokat.”
Szeretettel üdvözöl, sok sikert kívánva : Vaskuti Erzsébet.
„Drága Szaffina!
Hálásan köszönöm a fantasztikus elemzést.
Meg kell mondanom, hogy nem teljesen értem egyszeri olvasásra.
Szerencsére bármikor újra olvashatom.
Nagyon érdekes tanulmány, sok minden megszívlelendő belőle. ”
Baráti szeretettel ölellek: Valo
„Nagyon köszönöm a regenerációs elemzésemet. Nagyon sok információt kaptam és sok mindenben magamra ismertem (sárga szín szeretete,indián nyarat jobban kedvelem, édesség iránti vágy) még többször el kell olvassam. A leírt ételek fogyasztásával az egyensúlyt fenntarthatom a szervezetemben? Ha az egyensúly felborulására utaló jeleket érzek magamon azt hogyan állíthatom helyre? Előre is köszönöm a válaszodat.”
Őszinte tisztelettel baráti üdvözlettel: Irén
„Kedves Szaffina!
Nagyon szépen köszönöm az elemzést!
"Nyomokban" ráismerek néhány velem kapcsolatos dologra!
Úgy érzem egy kicsit tájékozottabbnak kell lenni ebben a témában, hogy könnyen érthető legyen - nekünk földi halandóknak is - az általad leírt elemzés!
Mindenesetre elhatároztam, hogy megpróbálkozom nagyon elmélyedni benne és megérteni, - legalább azt, - ami az egészségemmel kapcsolatos!
Remélem, ha segítségre van szükségem, akkor kereshetlek!
Köszönöm még egyszer az önzetlen segítséged!”
Üdvözlettel:Aranka
„Kedves Szaffina!
Nagyon tetszett az elemzésed,sok mindenben magamra ismerek,van pár dolog amely kicsit más,
nagyon csodállak,ez egy nagyon jó irány amit te csinálsz. Az egészség mindennél fontosabb, és te rá vezetsz bennünket egy helyes életmódra. Nagyon köszönöm az elemzést. Szeretettel üdvözöllek”
IRÉN.
„Kedves Szaffina!
Nagyon köszönöm, hogy elküldted az elemzést. Elolvastam többször is és még sokszor el is fogom, mert rengeteg értékes információt tudtam meg belőle. Pl. régóta motoszkál a fejemben, hogy a májamat méregteleníteni kellene, bár nincs különösebb panaszom, de mégis így érzem. Megerősítettél engem ebben. A blogodat is olvasgatom, rengeteg új és érdekes, értékes információhoz jutottam hozzá. Nem szaporítom a szót, köszönöm még egyszer és nagyon örülök, hogy Rád találtam, kérlek, továbbra is láss el bennünket hasznos tanácsaiddal, sok sikert Neked!”
Üdvözlettel: Olga
„Kedves Szaffina!
Köszönöm az elemzést. Nagyon sokat tanulok Tőled.
Kívánok Neked sok sikert és kitűnő eredményeket ebben az elhivatottságodban!”
Liza
„Kedves Szaffina!
Köszönöm szépen az elemzéseket. Nagyon jók, lehet belőlük tanulni.”
Üdvözlettel: Athanassoff Ibolya
„Nagyon jól levezetett az öt elem tanával kapcsolatban a szervekre vonatkozó elemzésed - ilyen érthetően és jól leírva máshol még sehol nem láttam -, csak az a problémám, hogy mivel nekem minden szervemmel problémám van már, vajon melyikkel kezdjem a gyógyulást, a sorrendet már a te nagyon jó elemzésedből meg lehet valósítani. Bár lehet, hogy ez nem ilyen egyszerű?
Nagyon köszönöm, hogy foglalkoztál velem, te már csak azért is hiteles vagy számomra, mert világít rólad az egészség, s ezzel együtt a belső szépség is.”
„A kínai öt elem tanával bemutatott regenerációs leírásod nagyon jó, mondhatom tökéletes! Ilyen jól leírva még sehol sem láttam. Mondhatom most értettem meg igazán, hogy miért vagyok ilyen állapotban.”
Üdvözlettel: Huszti Mária Katalin
„Kedves Szaffina!
Nagyon szépen köszönöm az elemzéseket :))
Számomra döbbenetes ,hogy mennyire igaz ,ha valami probléma adódik a testünkben visszavezethető arra ,hogy mit nem csinálunk jól , vagyis, hogy mi hiányzik a szervezetünknek.
Valahogy azért az ösztönömre is hallgatok és képzeld mostanában a zöld színre vágyom pl: zöld függönyökkel díszítettem a szobát , ittam a mézes fahéjas meleg vizet . A térdem fájt stb. Fa probléma.
Szóval amikor elolvastam az elemzéseket ledöbbentem ,hogy mennyire igaz.
Most a meleg ételekre van szükségem ,de általában is jobban szeretem a főtt ételeket ,de nagyon sok nyers ételeket is készítek amióta megismertelek, itt :)) főleg pástétomokat amit kenyérre kenhetek , nagyon finomak :D
Köszönöm neked ,hogy vagy :)) én is tovább adom amit tanulok tőled . ”
Legyél mindig ilyen jóóóó, baráti üdvözlettel: Mészáros Éva.
„ A regenerációra való vágyunk egyidős lehet magával az emberiséggel, így nem meglepő, hogy napjainkban is születnek ezzel a témával foglalkozó írások, munkák. Nagy Szaffina munkája kitűnik a sokaságból, alapjaiban konkrét, jól megfogalmazott ismereteivel, és egyedi megközelítésével. A Regenerációs munka közérthetőségén túl, olyan ismeretekkel látja el az olvasót, delikvenst, amelyek a lehető legtöbb problémára megoldást adnak.
A több évezredes tapasztalatra épülő munka, olyan "nyelven" íródott, amely a kevésbé képzett olvasó számára is érthető, és világos. Maga a táplálkozás, a vegán táplálkozás preferálása, szorosan vett kapcsolása a regenerációhoz, kiváló ötlet és mind a rövid, mind a hosszú távú eredményei "borítékolhatóak". Minden érdeklődő számára szeretettel javaslom megismerését, alkalmazását. „
Szeretettel: Bendegúz
Kapcsolati-táplálkozási terapeuta, „Főzés nélkül finoman” blog szerkesztője

„ Kedves Szaffina!
Köszönöm az elemzést. Nagyon érdekesnek tartom. Bevallom egyszer nem elég elolvasnom, mivel rengeteg információt tartalmaz számomra. Biztos vagyok benne, hogy hasznomra fog válni az elemzés. Nagyon örülök, hogy végre találtam egy olyan blogot mint a tiéd, itt nálunk nem sok tájékozódásra van lehetőségem a vegán vega étkezés és az egészséges életmódot érintő témák terén. Nagyon köszönöm a leveleidet is.”
Üdvözlettel: Andi, Zentáról
„ Kedves Szaffina!
Csilla
„ Kedves Szaffina!
Nagyon tetszik a honlapotok! Vegetáriánus vagyok, próbálok áttérni a nyers vegánra,és utána remélem sikerül a 80/20 . A feleségemnek elküldtétek már az elemzést,és nagyon megtetszett. Ennyire részletesen még, sehol nem hallottam. ”
Zola
„ Köszönöm az elemzést! Sok érdekes információt tartalmazott az elemzés, ami számomra a legmegdöbbentőbb volt, az a máj probléma. Régebben gondjaim voltak vele, akkoriban rendszeresen felébredtem hajnali 3 óra körül, először (sajnos) nagyon leterheltem, később pedig túlműködött. Pár éve már semmi gondom nem volt vele, nyáron azonban olyan helyen dolgoztam ahol (idő hiányában) nem tudtam megoldani a megfelelő táplálkozást és újra jelentkeztek a hajnali ébredések és más, az elemzésben felsorolt problémák. A levél végén található kérdések közül, sok nagyon is illet rám. Ami még egy lökést ad arra, hogy figyeljek jobban önmagamra és egészségesebben éljek. ”
Missi
„ Sok valós dologra mutatott rá a regenerációs elemzés velem kapcsolatban. Egy iskolában dolgozom, mint titkárnő. Régóta érzem, hogy ez a munka nem az "enyém", mást kell vagy kellene csinálnom. Két gyermekem van. A lányom 10 éves a fiam 5. A kislányom 3 hónapos kora óta fullad, (bronhitisz majd asztma) és allergiás több dologra, a kisfiam egészséges erős az immunrendszere (nála már a terhesség elejétől sok mindent máskép csináltam). Sokat küszködtünk a kislányom állapota miatt. Megviselte a kislányt is és minket szülőket is. Egy idő után rájöttem, hogy az orvosok nekünk segíteni nem tudnak, így a természetgyógyászat felé fordultam. Kerestem a megoldás éjjel - nappal. Én is lebetegedtem. Folyamatos érdeklődés és tanulás után rájöttem, hogy nekem kell változnom. Rájöttem, hogy nekem kell változtatnom és így tudok a kislányomnak és saját magamnak is segíteni. Mind ezt azért írtam le, mert a kérdések, amiket az elemzés végén feltettél nagyon is jellemzőek voltak rám. Mára már sok dolgon változtattam. Ennek köszönhetően mára én egy ideje gyógyszerek nélkül, a kislányom pedig, jóval kevesebb gyógyszerrel él.
Nála nehezebb a dolgom, mivel a környezet hatása nagyon erős.
Ami az elemzésben is le van írva, az energetikai egyensúlyra tényleg nagy hangsúlyt kell fektetnem. Ami az elemzésben fel van sorolva a föld energetikai zavaraiként szinte mind jelentkezett már nálam. Legutoljára a keringési rendszer zavaraival küzdöttem.
Megerősítésre találtam az elemzésben arra is, hogy figyeljük a testünk jelzéseire.
Érdekes, hogy azt írtad, hogy a fa elem színe a zöld. Ritkán hordok zöld színű ruhát, de ha mégis felveszek egyet, sokan megjegyzik a környezetemben, hogy jól áll. :-)
A szelet nem szeretem. Régebben megfájdult a fejem tőle. Ma már ezt tudom kezelni, de attól még nem szeretem. A tavasz az én évszakom. Imádom. Számomra az újjászületést jelenti.
Szóval, az elemzés nagyon tetszett. Magamra ismertem benne. Persze vannak új dolgok is számomra az elemzésben. Az ősi kínai filozófiával ez idáig keveset foglalkoztam, de felkeltette ez az elemzés az érdeklődésemet.
Köszönöm Neked az elemzést."
Üdvözlettel: Andi
Ha Te is szeretnéd megkapni a saját, személyes elemzésedet, akkor az alábbi oldalunkon küld el a születési dátumodat, és én elküldöm Neked a több oldalból álló, (10-12 oldal terjedelem) színvonalas, részletes ismertető anyagot! Az anyag végén kérdések találhatók, melyek öntesztként saját tested feltérképezésére szolgál.
Másold ki a cikk pontos URL-ét (elérhetőségét) és oszd meg ismerőseiddel Facebookon!
Oszd meg a Facebookon

Köszönöm az elemzést nagyon hasznosnak találtam és örülök, hogy ilyen információk birtokába jutottam. Szeretnék minél több természetes dolgot megismerni, mert számomra a "gyógyszerek" csak mérgek, hiszen Isten mindent megteremtett a Természetben, amire nekünk szükségünk van és én meg semelyik kertben sem láttam "algopirin-fát" vagy ami meg ennél is rosszabb "xanax-bokrot". A napokban megérkezik az aszalógépem és egy spiralizáló. Már alig várom, hogy elkezdhessem elő konyhámat. Szorgalmasan tanulmányozom a gusztusosabbnál gusztusosabb ételeket a blogodon, így lassan minden összeáll az új életmódhoz. ”