Bevezeto

"Minden igazság három stádiumon megy keresztül: Először kinevetik, Majd erőteljesen ellenzik, Végül pedig mint maguktól értetődő dolgokat fogadják el őket. "
A. Schopenhauer

Vegán Tanfolyam


Szaffina Fűszerkonyha Facebook oldalán heti, napi rendszerességgel új cikkekkel, receptekkel várlak, ott tudtok követni továbbra is! Várlak ott szeretettel! Ott találkozunk!


2011. április 8., péntek

Rakott brokkoli


Nagyon jól sikerült, azóta többször is készült az asztalra, és szerintem még a hétvégén is befigyel egy adag…



Előkészületek: Brokkolit megmossuk, (gyümölcsmosós vízzel) rózsáira szedjük. (Kisebb darabokra vágjuk szét.) A szárát levágjuk, ebből készítünk szószt. Karfiolból, vöröshagymából, és sárgapaprikából élő, nyers rizst készítünk, áztatott napraforgó magból tejfölt.

Szósz: brokkoli szára, paradicsom, paprika, lilahagyma, aprítógépben ledarálva, megfűszerezve Himalája sóval, fűszerpaprikával, és olívaolajjal.



Kicsit hasonlóan készítettem el, mint a rakott kelt. Én nyers rizzsel is kiegészítettem, attól jobban összeállt, és finomabb lett.


A brokkoli darabokat szétterítjük egy edényben, meglocsoljuk extra szűz olívaolajjal, erre öntjük a szószt, erre rétegezzük a rizst, majd újra a brokkolit. (Természetesen, ha óriás adagot készítünk, akkor több réteget is lehet képezni.) Tetejét ismét meglocsolom olívaolajjal, és kevés tejföllel.


Egészségre gyakorolt hatása:

A brokkoli tartalmaz több olyan vegyületet, amely képes megállítani, megelőzni, sőt visszafordítani a daganatok kialakulását, pl: a sulforaphan vegyület. Petefészekrák, prosztatarák, gyomorfekély kialakulását gátolja. C, A, B1,B2,B6, E vitamint, és jelentős káliumot, kálciumot, magnéziumot, nátriumot, vasat, cinket, és foszfort tartalmaz.

A karfiol, mivel rokonságban áll a káposztafélékkel, ezért hasonló jó, védelmező tulajdonsága van. C-vitamin tartalma jelentős. Magas rosttartalma miatt puffasztó hatású.

A vöröshagyma megfázásra, fülfájásra, és gégegyulladásra, és rovar csípésre is használatos. Magyaros ételeink alap ízesítője. Illóolajat, B, C-vitamint, tartalmaz. Csípős ízét az allilszulfid vegyület adja, melynek baktérium ölő hatása van. Bélféregűzésre, vizelethajtásra, vércukorszint csökkentésére is jól bevált „gyógyszer”.

A paprikában megtalálható: A-provitamin (karotin), B1-, B2-, C- és B6, P–vitamin, valamint folsav. A C-vitamin tartalma jelentős. Étvágygerjesztő, izzasztó, és vizelethajtó. A hegyes, zöldpaprikák gazdagabbak C-vitaminban. Gazdag káliumban. A kapszaicin nevű alkaloida adja a csípős ízét. Gyulladás csökkentő, antioxidáns. Fokozza a nyálképződést, és elősegítheti a nyugtató neuropeptidek (enkefalinok, endorfinok) kibocsátását az agyban. Étvágyjavító, emésztést elősegítő. Csökkenti a vérnyomást.

A paradicsom magas C vitamin tartalmú. Káliumot, magnéziumot, kálciumot, nátriumot, és E vitamint tartalmaz. Almasav, citromsav, borostyánkősav is található benne. Antioxdáns (likopén miatt), és mikrobaölő (tomatin vegyület miatt). Erősíti az immunrendszert, és segít az emésztésben. Vér és vesetisztító.

Az olívaolaj antioxidánsokban gazdag. E-vitaminja szinte megfelel a bőr alatt található zsír szövetének. Belsőleg csökkenti az LDL koleszterin szintet, szív, és érrendszer védő, antioxidánsokban gazdag, jót tesz a májnak, a bélrendszernek, és izmoknak.

A napraforgómag energiatartalma a többi olajosmaghoz hasonlóan jelentős. Zsírtartalma értékes, mert gazdag forrása a telítetlen zsírsavaknak, főleg linolsav és olajsav található benne. Segít a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében. A napraforgómag kiemelkedő B1-vitamin-forrás. E-vitamin-tartalma. Az ásványi anyagok közül magnéziumot, kalciumot és káliumot tartalmaz nagyobb mennyiségben. A magnézium és kalcium hozzájárul a csontritkulás megelőzéséhez, és a már kialakult betegség kezelésében is szerepe van, a kálium pedig támogatja a szív és az idegrendszer működését.

A citrom nagy mennyiségben tartalmaz C-vitamint, flavonszerű glikozidot és illóolajat. A C-vitamin antioxidáns hatású, erősíti a szervezet immunrendszerét. A glikozid antibakteriális hatást fejt ki, az illóolaj pedig serkenti az emésztést. A citromlevet hagyományosan elsősorban megfázás, légúti fertőzés esetén javasolják antibakteriális, nyákoldó és gyulladáscsökkentő hatása miatt, de ezenkívül frissítő, lázcsillapító, álmatlanság esetén idegnyugtató, epehajtó, féregűző, vérképző hatást is tulajdonítanak neki.

A Himalája só 250 millió éves, őstengeri só, mely 84 féle ásványi anyagot tartalmaz. Kitermelése kézzel történik. A világ legegészségesebb sója.


Másold ki a cikk pontos URL-ét (elérhetőségét) és oszd meg ismerőseiddel Facebookon!


Oszd meg a Facebookon


2011. április 7., csütörtök

Világítótorony rizsből


Na, jó, ez nem éppen egy hatalmas impozáns torony, nyers rizsből készítettem, egy szórakozott hangulatomban a Kedvesemnek. Egy egyszerű salátával, saláta, paradicsom, paprika, hagyma, tálaltam, brokkolival karöltve. Az egyszerű ételeket is vidámmá lehet így varázsolni.


Másold ki a cikk pontos URL-ét (elérhetőségét) és oszd meg ismerőseiddel Facebookon!


Oszd meg a Facebookon



Szereplőket keresünk


Következő kisfilmünk forgatásához szereplőket keresünk! Kortól, nemtől függetlenül. Gyermekek és idősek jelentkezését is várjuk. A forgatás helyszíne Veszprém. Jelentkezni fényképpel együtt lehet ITT.

Jelentkezési határidő április 10! (Sok jelentkező esetén válogatunk, és csak azokat értesítjük, akik szerepelhetnek benne.)


Másold ki a cikk pontos URL-ét (elérhetőségét) és oszd meg ismerőseiddel Facebookon!


Oszd meg a Facebookon



2011. április 6., szerda

Padlizsánkrém


Hozzávalók
(egy közepes méretű, érett padlizsánhoz):


4 – 5 db paradicsom
1 vöröshagyma
fűszerpaprika
Himalája só
olívaolaj
bazsalikom
oregánó
rozmaring, zsálya (vagy egyszerűbben Pizza fűszerkeverék)

Pizza fűszerkeverék alatt a csak természetes alapanyagokból készült, szárított fűszert értem. Oregánó, bazsalikom, rozmaring, zsálya, vöröshagyma, fokhagyma, bors.

A padlizsánt meghámozzuk, eltávolítjuk a magokat, és aprítógépben a paradicsommal és a hagymával ledaráljuk krémesre. Befűszerezzük, kevés olajat csepegtethetünk bele. Karalábé szeletekre tálaltam. De lehet más zöldség félére is, pl; cukkini, paprika.

Egészségre gyakorolt hatása:

Padlizsán: Gazdag ásványi sókban (káliumban) és C- és A-vitamint tartalmaz. Magas rosttartalma miatt kedvező hatást fejt ki a bélrendszerre.

A paradicsom magas C vitamin tartalmú. Káliumot, magnéziumot, kálciumot, nátriumot, és E vitamint tartalmaz. Almasav, citromsav, borostyánkősav is található benne. Antioxdáns (likopén miatt), és mikrobaölő (tomatin vegyület miatt). Erősíti az immunrendszert, és segít az emésztésben. Vér és vesetisztító.

A vöröshagyma megfázásra, fülfájásra, és gégegyulladásra, és rovar csípésre is használatos. Magyaros ételeink alap ízesítője. Illóolajat, B, C-vitamint, tartalmaz. Csípős ízét az allilszulfid vegyület adja, melynek baktérium ölő hatása van. Bélféregűzésre, vizelethajtásra, vércukorszint csökkentésére is jól bevált „gyógyszer”.

Az oregánó, más néven szurokfű, az olasz konyha meghatározó fűszere. Levelei erősen antiszeptikus anyagot tartalmaznak, mely gyulladáscsökkentő. Íze hasonló a majoránnához, de jóval erősebb, ezért fűszerezésnél óvatosan! Jól összeillik a paradicsomos ételekkel. Forrázata jó idegnyugtató, fejfájás és köhögés csillapító.

Bazsalikom nyugtató, köhögés csillapító hatású és javítja az étvágyat. Kedvező hatást fejt ki az emésztésre (felfúvódás, bélgázképződés esetén).

A karalábé nagy víztartalma a vesét, magas rosttartalma pedig a bélműködést tartja rendben. E, B1, B6, C-vitamin, fólsav, pantoténsav, szelén, kálium, kálcium, magnézium, réz, némi vas, kén, foszfor, és klór. Leveleiben háromszor annyi vitamin van, mint a gumóban. Azt zöldléként tudjuk fogyasztani.

Rozmaring klimaxos tünetek enyhítésére használják. Görcsoldó, gyomorerősítő. A szervezetre frissítő hatást fejt ki.

Zsálya emésztési zavarok kezelésében alkalmazzák. Izzadás- és gyulladáscsökkentő hatással rendelkezik. Rovarcsípésre és gargalizására (szájüregi gyulladás) esetén jótékony hatást fejt ki a duzzanatra.

A Himalája só 250 millió éves, őstengeri só, mely 84 féle ásványi anyagot tartalmaz. Kitermelése kézzel történik. A világ legegészségesebb sója.


Másold ki a cikk pontos URL-ét (elérhetőségét) és oszd meg ismerőseiddel Facebookon!

Oszd meg a Facebookon

2011. április 5., kedd

Avokádókrém

Hozzávalók:

1 érett avokádó
fokhagyma
paradicsom
Himalája só
citromlé
fehérbors

Az avokádót meghámozzuk és húsát eltávolítjuk a magjától. Villával pépesre nyomkodjuk, hozzá adjuk a pépesre tört fokhagymát és paradicsomot is. Himalája sóval, kevés fehér borssal, citromlével ízesítjük. (citrom kifacsart levével) Cukkini szeleteken tálaltam, de lehet más zöldségeken is.

Tipp:

Aprítógépben is elvégezhetjük a műveletet, de ha jó érett az avokádó nagyon könnyen szétnyomkodhatjuk villával is. Nagyobb mennyiséget akár krumpli törővel is készíthetünk.

Egészségre gyakorolt hatása:

Avokádó csökkenti a koleszterin szintet és jótékony hatást fejt ki az érrendszere mivel telítetlen zsírsavakat tartalmaz. Külsőleg táplálja a száraz bőrt. Serkenti a melatonin termelését (alváshormon) a benne található B vitaminjainak köszönhetően. Tartalmazz A, B1, B2, C, és E vitamint.

Fokhagyma csökkenti a vérzsírt, a vérnyomást, véd a az érelmeszesedés ellen, antibiotikus hatású. Tartalmaz A, B1, B2, C - vitamint, magnéziumot, vasat, cinket, mangánt, rezet, káliumot, és szelént. Erős baktérium ölő, fertőtlenítő hatású! (Candida diétánál kiváló!)

A paradicsom magas C vitamin tartalmú. Káliumot, magnéziumot, kálciumot, nátriumot, és E vitamint tartalmaz. Almasav, citromsav, borostyánkősav is található benne. Antioxdáns (likopén miatt), és mikrobaölő (tomatin vegyület miatt). Erősíti az immunrendszert, és segít az emésztésben. Vér és vesetisztító.

A Himalája só 250 millió éves, őstengeri só, mely 84 féle ásványi anyagot tartalmaz. Kitermelése kézzel történik. A világ legegészségesebb sója.

A citrom nagy mennyiségben tartalmaz C-vitamint, flavonszerű glikozidot és illóolajat. A C-vitamin antioxidáns hatású, erősíti a szervezet immunrendszerét. A glikozid antibakteriális hatást fejt ki, az illóolaj pedig serkenti az emésztést. A citromlevet hagyományosan elsősorban megfázás, légúti fertőzés esetén javasolják antibakteriális, nyákoldó és gyulladáscsökkentő hatása miatt, de ezenkívül frissítő, lázcsillapító, álmatlanság esetén idegnyugtató, epehajtó, féregűző, vérképző hatást is tulajdonítanak neki.


Másold ki a cikk pontos URL-ét (elérhetőségét) és oszd meg ismerőseiddel Facebookon!

Oszd meg a Facebookon

2011. április 4., hétfő

Lesz áprilisi potluck!

JÓ HÍR! Meghosszabbítottuk a jelentkezési határidőt: Április 10.

Mivel határidőn (április 1.) túl esik, ezért VIP kártyát nem áll módunkban elfogadni.
Tehát legközelebb ezért érdemes időben jelentkezni!: ) Befizetéssel együtt. A program zártkörű!

Jelentkezni: szaffina@citromail.hu

Program részleteit ITT találod.

Írd meg hozol-e ételt, mit, (a pontos receptet kérem)!!



Másold ki a cikk pontos URL-ét (elérhetőségét) és oszd meg ismerőseiddel Facebookon!

Oszd meg a Facebookon

"Minden igazság három stádiumon megy keresztül: Először kinevetik,
Majd erőteljesen ellenzik,
Végül pedig mint maguktól értetődő dolgokat fogadják el őket. "


A. Schopenhauer


Nézd meg a Bemutatkozó videómat és az Ajándékaidat!

Hírlevél feliratkozás és Webáruház regisztráció előtt kérlek, kattints IDE!