Bevezeto

"Minden igazság három stádiumon megy keresztül: Először kinevetik, Majd erőteljesen ellenzik, Végül pedig mint maguktól értetődő dolgokat fogadják el őket. "
A. Schopenhauer

Vegán Tanfolyam


Szaffina Fűszerkonyha Facebook oldalán heti, napi rendszerességgel új cikkekkel, receptekkel várlak, ott tudtok követni továbbra is! Várlak ott szeretettel! Ott találkozunk!


2017. január 28., szombat

A férfi az új évezredben



A férfi az új évezredben – A hormonális forradalom

Jó pár évvel ezelőtt a Balaton parton nyaraltunk és szokásunkhoz híven betértünk egy könyvesboltba. Az egyik polcon egy könyvet pillantottam meg, amiről nem tudtam levenni a szemem. Kíváncsian odamentem és egyből tudtam, hogy nekem erre a könyvre szükségem van.
Szokásomhoz híven végigfutottam a tartalomjegyzéken és megnéztem a könyvet elolvasók véleményét. Ez még jobban megerősítette bennem, hogy most megveszem.

Uraim hallottatok már férfi klimaxról?


Tudjátok, hogy ezt hogy fogjátok megélni? Milyen testi, lelki, szellemi változások fognak végbemenni?
Hölgyeim tudják, hogy fognak kezelni egy klimaxos férfit?
Számomra ezen információk nagy újdonságértékkel rendelkeztek.
De mindezek mellett ír az elhízásról, rákkockázatról, csontritkulásról, magas vérnyomásról, férfi hormonokról, potencia problémákról, sportról, szellemi tréningről, stressz kezelésről, koleszterinről, szívről, alkoholról, dohányzásról, csontritkulásról, génekről, horkolásról, depresszióról. A „nem öregedés” tíz aranyszabályáról.
Döbbenetes tényeket tár fel a férfi olvasók elé, amit minden férfinak tudnia kellene magáról!
A könyv lényeges férfi dolgokra mutat rá, olyan nézőpontból, ahogy talán még nem sok könyv tette. Részletesen ír minden olyan témáról, ami a férfi lelkét, szellemét, testét érinti a mindennapokban. Tesztek segítik az erősebb nem képviselőit, hogy megismerhessék még jobban önmagukat, és egészségügyi állapotukat.

Megtanít arra, hogyan őrizzük meg fiatalságunkat, nyugalmunkat, férfiasságunkat. Ír a férfiak által olyan jól ismert szexuális félelmekről, ( hogy bizonyos kor után, már nem megy olyan jól) és örömökről. Megemlíti milyen sport különböző fajtáit, és hogy az milyen hatást gyakorol a férfi szervezetre. És vajon milyen lesz a férfi 2050-ben? Ez is kiderül! Hölgyek számára is lebilincselő olvasmány!
Kicsit tudományos, ismeretterjesztős, és mindenképpen tanulságos, könnyen olvasható!
Ajánlom minden férfitársamnak!

Részletek a könyvből:

„Egy könyv mindarról, ami a férfiakat mozgatja – és a mit a nőknek is tudniuk kell. ”

„Az új évezred férfiai számára az egészség lesz a legfontosabb faktor, hiszen e nélkül nem vagyunk képesek nagy teljesítményekre. ”

„A könyv nemcsak elméleti, hanem gyakorlati értéke is van. Megelőzés, életmódi tanácsok, megítélést segítő tesztek könnyítik az olvasó tájékozódását, segítik esetleges (szükséges) életviteli változtatásait.”

Rendkívül információ gazdag és tartalmas olvasmány. A nyaralás alatt kiolvastam, egyszerűen nem tudtam letenni. Pedig a maga 345 oldalas terjedelmével nem mindennapi jelenség.

Jó olvasást!

Karesz

Az alábbi cikkekkel várunk a Férfi héten:


Január 30. szombat:

Könyvajánló: Férfi az új évezredben

Január 31. vasárnap:

Férfiak véleménye a vegán tanfolyamról

A cikkeket, videókat hivatkozással együtt lehet osztani! Köszönünk minden like-ot és osztást!

Ha tetszik a cikk, oszd meg ismerőseiddel Facebookon!

Oszd meg a Facebookon

2017. január 27., péntek

„Ősi Regeneráció titka, keleti filozófia nyugaton”





Elviszem a kedves olvasókat, nézőket, egy távolabbi világba, a keleti tanításokba, még hozzá az ősi kínai filozófia irányába! Ez a tan sok mindent elárul az emberi szervezet működéséről, a mai napig ezt a módszert használják keleten az orvosok, ahol azért fizetnek, ha nincs beteg! Legalábbis teljesen más elbírálás működik, mint nálunk az egészségügyben, ahol a minél több recept és beteg számít.


Nagy Karesz fog beszélni nekünk röviden, lényegre törően, pontosan mi, hogyan működik, és mit jelent a gyakorlatban ezt a filozófiát átültetni.




Minden kedves férfi vásárlónknak egy Regenerációs elemzést adunk ajándékba a férfi hét alatt!

Ezt a regenerációs elemzést már több mint 2000-en lekérték nálunk! Egy elemzés 10-20 oldalnyi terjedelmű, nagyban segít, hogy feltérképezed önmagad egészségügyi állapotát, és mit kell javítanod önmagadon, hogy még egészségesebb légy! Te is lekérheted, a sajátodat itt!

MOST MINDENKINEK lehetősége van elkezdeni online VEGÁN TANFOLYAMUNKAT FÉRFI HÉT alkalmából akciós áron. (Fizetni ráérsz 8 napon belül, addigra megjön a fizud is :),  csak szólj, rendelj, mert utána teljes áron juthatsz csak hozzá.)

FÉRFI HÉT a Szaffina fűszerkonyhájában.

... Mert egy konyhában sok minden elhangzik és sok minden meg is történhet… : )




Szeretettel várunk!

Az alábbi cikkekkel várunk a Férfi héten:

Január 29. péntek:

Férfiak véleménye a Regenerációs elemzésről

Ősi regeneráció titka

Január 30. szombat:

Könyvajánló: Férfi az új évezredben

Január 31. vasárnap:

Férfiak véleménye a vegán tanfolyamról

A cikkeket, videókat hivatkozással együtt lehet osztani! Köszönünk minden like-ot és osztást!

Ha tetszik a cikk, oszd meg ismerőseiddel Facebookon!

Oszd meg a Facebookon

Férfiak véleménye a Regenerációs Elemzésről


Mindig jól eső érzés, ha az ember kap levelet az olvasóitól. Kiszemezgettem párat, mert lehet, annak, aki most olvas bennünket éppen ez a megerősítés, vagy löket kell, másoktól, ők mit kaptak tőlünk, ők hogyan is látnak bennünket, és mit tapasztaltak meg nálunk. Az alábbi véleményeket azoktól a férfiaktól kaptuk akik lekérték a Regenerációs Elemzésüket.

„ A regenerációra való vágyunk egyidős lehet magával az emberiséggel, így nem meglepő, hogy napjainkban is születnek ezzel a témával foglalkozó írások, munkák. Nagy Szaffina munkája kitűnik a sokaságból, alapjaiban konkrét, jól megfogalmazott ismereteivel, és egyedi megközelítésével. A Regenerációs munka közérthetőségén túl, olyan ismeretekkel látja el az olvasót, delikvenst, amelyek a lehető legtöbb problémára megoldást adnak.

A több évezredes tapasztalatra épülő munka, olyan "nyelven" íródott, amely a kevésbé képzett olvasó számára is érthető, és világos. Maga a táplálkozás, a vegán táplálkozás preferálása, szorosan vett kapcsolása a regenerációhoz, kiváló ötlet és mind a rövid, mind a hosszú távú eredményei "borítékolhatóak". Minden érdeklődő számára szeretettel javaslom megismerését, alkalmazását. „

Szeretettel: Bendegúz

„Drága Szaffina!

Hálásan köszönöm a fantasztikus elemzést.

Meg kell mondanom, hogy nem teljesen értem egyszeri olvasásra.

Szerencsére bármikor újra olvashatom.

Nagyon érdekes tanulmány, sok minden megszívlelendő belőle. ”

Baráti szeretettel ölellek: Valo

„Ez az elemzés sok mindent segített megértenem önmagamon belül, testi és lelki szinten is. Miért szeretem annyira a piros színt, miért kelek fel rendszeresen éjszaka és hogyan segíthetem a szerveim jobb működését! Köszönöm szépen Szaffina és Karesz!” H. Zoli

„Mi egy rendezvényen voltunk feleségemmel és kisfiammal, ott találkoztunk Karesszel és Szaffinával, és elsősorban kisfiamnak kértük az elemzést, de nekünk is el lett készítve. Rendkívül hálásak vagyunk érte! Valóban egy igazi kis támogató család vagyunk így a jegyek alapján! Én Föld jegyű vagyok, felségem Víz, kisfiúnk Fa. Segített sok mindent megérteni! Öntesztnek is kiváló! Már csak ezért is megéri lekérni!” Apuci


Az alábbi cikkekkel várunk a Férfi héten:

Január 29. péntek:

Férfiak véleménye a Regenerációs elemzésről

Ősi regeneráció titka

Január 30. szombat:

Könyvajánló: Férfi az új évezredben

Január 31. vasárnap:

Férfiak véleménye a vegán tanfolyamról

A cikkeket, videókat hivatkozással együtt lehet osztani! Köszönünk minden like-ot és osztást!

Ha tetszik a cikk, oszd meg ismerőseiddel Facebookon!


2017. január 26., csütörtök

A férfi lélek tükre


A szem a lelkünk tükre, de vajon miről árulkodik a férfi szem?
Valóban csak a nők lelkizősök, és érzékenyek, a férfiak pedig kemény ólomkatonaként mindent kibírnak?
Őszintén, ma nézzünk a férfiak szívük mély zeg-zúgába! Vajon mit látnánk, ha belenéznénk a lelküket mutató tükörbe?

Már a neveltetésnél jellemző az, hogy a fiúkat amolyan kemény legénynek nevelik, a lányokkal szemben. Nem szabad sírni, nem nagyon tanítják meg az érzelmek kinyilvánítását, mert az olyan lágy dolog. A fiúknak erősebbnek, edzettebbnek kell lenniük, és nem feltétlen kell részt venniük a házimunkában (ételkészítés, mosás, takarítás) az ő szobájuk lehet rendetlenebb, és szutykosabb a ruhájuk, hiszen fociznak, és vadabb játékokat, sportokat próbálnak ki, mint a lányok. Később sincs ez másként.
Serdülőkorban a fiúknak engedett a csajozás, sőt még büszke is lehet rá az apuka, és ha még szűz, az ciki. A lányoknál pedig épp fordítva, apja, anyja védelmezi, majdhogynem lakattal lezárt erényövet nem tesznek lányukra. És még valami, a lányokat kicsi koruk óta nevelik a felnőtté válásra, gondoljunk a babákra, és azok gyerekbabáikra, (pl: állapotos Barbi, vagy sírós baba, pelenkázós baba…stb) játék tűzhelyet kapnak, porszívót, süti készítő készletet, és egyéb háztartásbeli játékot. Tudatosan elültetik bennük a nővé válás folyamatát, a házasságét, vagy legalább is a kapcsolatok kialakítását, a szerelmet, a romantikát, az érzelmek kinyilvánítását, a gyermek vállalásét. Éppen ezért amikor felnőnek természetes számukra, hogy társat találjanak, és gyermek szüljenek. Nem félnek a házasságtól, sem az érzelmektől.
Miért tartom fontosnak, hogy beszéljünk egy kicsit a férfi lélekről? Mert sokszor olyan titokzatosnak tűnik, és olyan megközelíthetetlen, mint egy sziklafal. Az egészséghez nagyon fontos a lelki harmónia, mely megteremti a testi harmóniát is. Egy kapcsolatban, ha nincs harmónia, kihathat mindkét fél egészségére, akár ha egyedül élünk, akkor is igaz ez.
Ez a túl nagy keménység, erősség, valódi falakat emel, nem csak a nők számára, de önmaguknak is. Annyira mélyen ott van, hogy nem szabad sírni, nem szabad, hogy gyengének lássanak, erős izmok kellenek, hogy elfelejtik hogyan is kell szeretni. Sírni, ha kell, és vidáman önfeledten, mint egy gyermek örülni, csak úgy!
A férfi legyen férfi, a nő meg nő! (Gondolhatják ezt most sokan) Vannak, akik még mindig a régi nézetet vallják. A nő maradjon otthon, és szüljön gyereket, vezesse a háztartást, a férfi pedig dolgozzon, tartsa el családját, és szórakozzon, ha kell (más nőkkel akár). (Remélem, egyre kevesebben gondolják így) Emlékszem volt hogy felháborodtak, hogy én üzlettel foglakozzom (tíz évig ez volt a munkám) és nem egy férfi, nem is volt velem hajlandó kezet fogni. (Ez ritka volt, de előfordult)
Igen, egy férfi nem árt, ha erősebb, hogy védelmet adjon a nőnek, még ha tudat alatt is, (mert hát nem futkosnak mamutok, mint az ősidőkben) illetve segítsen a házimunkánál. És igen, egy nő legyen nőies, ne akarjon mindent egyedül megoldani, (főleg, amihez nem elég a kapacitása).

Harmóniát kellene létrehoznunk önmagunkban! Független attól milyen neműek vagyunk, meg kell magunkat nyitni, és felvállalni érzéseinket. Férfiként elfelejteni „én mindent kibírok” szlogent.

De valóban erősebbek nálunk?

Azt gondolom egyáltalán nem. Sőt érzelmileg labilisabbak, pontosan azért, mert túlságosan elnyomják hosszú éveken át, hogy erősnek látszanak. Olyan a lelkük, mint egy fortyogó vulkán, mely még nem tört ki, csendesnek látszik, mely bármikor kitörhet. Betegség esetén nehezebben kezelik a magányt, magát a betegséget, hajlamosak felnagyítani a problémát, jobban elhagyják magukat, és kicsit gyermekiek lesznek, akik az ”anyát” várják, a nőben.
Amikor történik egy megoldandó feladat az életben, ők erősek maradnak, lelki támaszt nyújtanak kedvesüknek, látszólag, mert ők épp ugyan úgy félnek, vagy fáj nekik, vagy bizonytalanok, csak nem merik kimondani, mert akkor ugyan kivédelmezné a szeretett nőt?
A sárkányok ideje lejárt! Nincs szükség erre a fene nagy megtartóztatásra!
Egyáltalán nem ciki a férfi lelket ápolni, kimutatni érzéseinket, és mély önvizsgálatot tartani!

Szaffina


Sok igazság van Szaffina gondolataiban a férfi lélek rejtelmeivel kapcsolatban. De kicsit nézzünk át a másik oldalra is: egy férfi veleszületett adottsága, hogy védelmezzen, óvjon és biztonságot nyújtson. A probléma az, hogy mindenki szerepeket játszik. Ha kívülről megnéznénk az univerzumot vagy saját magunkat bizonyos helyzetekben, akkor sokszor vicces és egyben elszomorító kép tárulna elénk. Nő, férfi egyben apa, anya, gyermek, mindenki próbál erősnek, lelkileg nyugodtnak tűnni. De csak tűnni : (

A hölgyek nagyon ügyesen kiadják, kibeszélik magukból azon gátakat, amelyekből lavinák lehetnek, a jövőben. Erre mi sokszor fittyet hányunk vagy úgy reagálunk, hogy megbántjuk a párunkat. Igenis szükség van egy olyan empatikus készségre, hogy bele tudjuk magunkat élni a másik helyzetébe.

Jó tanács: Üljünk le, fogjuk meg a kezét és hallgassuk meg őszintén. Ez a legkevesebb, amit megtehetünk, ha mi nem hallgatjuk meg kinek fogja elmondani?

Hölgyek oldaláról nézve is, nagyobb türelemre és megértésre van szükség. A férfiak máshogy adják le a fáradt gőzt: vadabb férfiasabb sport vagy játék, beszélgetés a haverokkal, egyéb olyan foglalatosság, ami nem nyeri el a gyengébbik nem tetszését. Hölgyeim ilyenkor hagyjátok és adjatok nagyobb teret a szeretett férfinak, hogy kiadjon magából minden „mérget”.

A legtöbb férfi hetek, hónapok, évek óta cipeli a lelki gubancait így, ha kitör, hozzá képest az Etna és Vezúv kispiskóta.

Türelem, figyelem, megértés és minden adott ahhoz, hogy a lélek fejlődjön.

Karesz


Holnapi programok:

Férfiak véleménye a Regenerációs elemzésről

Ősi regeneráció titka

Ha tetszik a cikk, oszd meg ismerőseiddel Facebookon!


2017. január 25., szerda

Motiváció Férfiaknak 1.!



Induljon hát a FÉRFI HÉT! Minden reggel motivációval kezdünk! Szavazzatok, likeoljatok!




2017. január 24., kedd

Férfi ételek


Melyek azok az ételek, növényeink, melyek erősítik a férfiak falloszát és termékenységét? Némely növények a prosztata védelmét szolgálják, más növények pedig vágyfokozó szerként, vagy teljesítménynövelő ételként kerülhetnek a férfiak tányérjára. Lássuk melyek ezek a zöldségek, és gyümölcsök! Hogyan növeljük a férfiak potenciálját? Hölgyek, jegyzeteljetek!

Tökmag


A tökmag erősíti a prosztatát. Tartalmaz E- vitamint, szelént, mangánt, rezet, cinket, gazdag fehérjékben, és esszenciális zsírsavakban. Megtalálható benne az omega-3 - zsírsav.

Édeskömény:

Erjedés, és puffadás gátló, emésztést segíti elő. Férfiaknál pedig prosztata erősítésére alkalmazható.

Füge:


Sok magot tartalmaz és párban nő. A férfi hímivarszervét erősíti és a spermák számát növeli.

Jót tesz a bélmozgásnak, így székrekedéskor kiváló, erősíti az immunrendszert. Vizelet és hashajtó, jó köptető hatású, kiváló energiaforrás. Megfázás, láz esetén is alkalmazható. Karotin, B1-, B2-, C-vitamin, vas, mangán, kálium, kalcium, vas, bróm található meg benne.

Avokádó:



Csökkenti a koleszterin szintet és jótékony hatást fejt ki az érrendszere mivel telítetlen zsírsavakat tartalmaz. Külsőleg táplálja a száraz bőrt. Serkenti a melatonin termelését (alváshormon) a benne található B vitaminjainak köszönhetően. Tartalmaz A, B1, B2, C, és E vitamint. Az avokádó régóta ismert afrodiziákum, azték neve herefát jelent.

Brokkoli:



A brokkoli tartalmaz több olyan vegyületet, amely képes megállítani, megelőzni, sőt visszafordítani a daganatok kialakulását, pl: a sulforaphan vegyület. Petefészekrák, prosztatarák, gyomorfekély kialakulását gátolja. C, A, B1,B2,B6, E vitamint, és jelentős káliumot, kalciumot, magnéziumot, nátriumot, vasat, cinket, és foszfort tartalmaz.

Petrezselyem:

Vizelethajtó, és étvágyjavító, vesekő, és vesehomok megelőzésére ajánlják. C vitamint is tartalmaz, és fokozhatja a nemi vágyat!

Zeller:

C-vitamin, nátrium, kalcium, foszfor, vas, magnézium, és kálium található benne. Erős vízhajtó hatású, serkenti a vesét, vértisztító, és serkenti a nemi vágyat.

Banán:



Kétszer annyi energia van benne, mint a többi gyümölcsben, pl: alma, körte, narancs. Tartalmaz káliumot, magnéziumot, (a magnézium, és a kálium jó hatással vannak a vérnyomásra) kalciumot, cinket, és szelént. Magas a szénhidráttartalma, de ettől nyugodtan lehet fogyasztani!

A, B, C, E, B6, vitamint tartalmaz. Nem hasonlítható össze a hagyományos ételek szénhidráttartalmával, melyek csak rakódnak a belekben. A banán nyugtatóhatású, ugyan akkor szexuális vágyfokozó szer is, hát hogyan lehet egyszerre nyugodt is tőle az ember, és tüzes is, mindenki próbálja ki, milyen hatást gyakorolt rá a banán!

Kókusz:



Jó energiapótló. Vizelet és hashajtó hatású. Segíti az emésztés, és a székelést. A kókusz húsa gazdag telítetlen zsírsavakban, leve kiváló természetes üdítőital, és mindkettő alkalmas a fáradékonyság leküzdésére, és a tüdő erősítésére. A kókuszlé vizelet- és hashajtó, valamint vértisztító hatású is egyben. A kókusz egy energiabomba, ezért a fogyasztása feltétlenül ajánlott fáradékony emberek számára. Teljesítménynövelő hatása miatt a sportolók étrendjének is elmaradhatatlan eleme. A gyomorra is jótékony hatással van, enyhíti a görcsöket és a bélrendszeri betegségeket.

Holnap egy kis Motivációval várom a férfi olvasókat ;)


Ha tetszik a cikk, oszd meg ismerőseiddel Facebookon!



"Minden igazság három stádiumon megy keresztül: Először kinevetik,
Majd erőteljesen ellenzik,
Végül pedig mint maguktól értetődő dolgokat fogadják el őket. "


A. Schopenhauer


Nézd meg a Bemutatkozó videómat és az Ajándékaidat!

Hírlevél feliratkozás és Webáruház regisztráció előtt kérlek, kattints IDE!