Közeleg a karácsony, a szeretet ünnepe. Számomra bizonyos szempontból a számvetések ideje is. Jövőre mit tehetnék másként, jobban, többet, másokért és magamért.
Szaffina előadását ámulattal hallgattam a Halloween partin. Egy mondat nagyon megragadott. A test a lélek temploma. Minden probléma, testi tünet lelki eredetű. Hogy rendben vagyok-e a környezetemmel, de legfőképpen önmagammal. Hogyan élek, milyen minőségben.
Ekkor eldöntöttem, változtatok. Teszek magamért, hogy aztán többet tehessek másokért.
Volt szerencsém elmenni egy nagyon aranyos hölgyhöz energiablokk oldásra. (Aki teheti, próbálja ki.) Pár óra alatt tanultam annyit magamról, a gondolkodásomról, amit évek alatt sem. Vallom, hogy mindennek eljön az ideje, és akkor, amikor a legnagyobb szükségünk van rá. Odafentről kapjuk a segítséget, az intuíciót, hogy „Most.” Ha úgy érezzük, haragszunk az egész világra, ne sajnáljunk rá se időt, se pénzt, menjünk el.
Hogy mit tanultam ott? Hihetetlenül sok mindent önmagamról. Elvárásokkal éltem, másokkal szemben is, de ami a legrosszabb, önmagammal szemben is. Haragudtam már szinte mindenkire, nem volt türelmem semmihez és senkihez, minden idegesített, tüskés voltam, nem tudtam megnevezni az életemben egy pozitív dolgot sem. Pedig van, rengeteg.
Azt hiszem, néha meg kell állni, és csak figyelni. A gyermekünket, ahogy játszik, beszél. Néha csak gyönyörködni benne. Meghallgatni másokat, adni csak egy jó szót, ölelést és cserébe nem várni semmit. Hallgatni az eső hangját, vagy csak beszélgetni a párunkkal. Megölelni a szüleinket és elmondani nekik, mennyire szeretjük őket.
Lassítanunk kell. Ne rohanjunk, mert akkor elveszítjük az utazás örömét. Próbáljuk ki csak egyszer, hogy nem csinálunk semmit. Szerintem mindenkinek szüksége van erre. Csupa-csupa olyan dolgot teszek mostanában, amit ha nem tennék meg, később megbánnám. Tényleg igaz, hogy minden napunkat úgy kell élnünk, mintha az lenne az utolsó. Meg fog változni minden, pozitív irányban.
Tudni kell megbocsátani. Nem szabad haraggal, elvárásokkal, a múltban szerzett sérelmekkel élni, mert az felemészt. Sok konok ember most biztos azt gondolja, én márpedig nem kérek bocsánatot. Megbántottak. Fáj. Tudom én is. De hadd idézzem Nicolas Evans Suttogóját: „Ahol fájdalom van, onnan még nem halt ki az érzés, és ahol érzés van, ott remény is van.” Minden egyes pillanatot ki kell használni és megbecsülni azt, amit egymással tölthetünk, amit fentről kaptunk. Ha már késő lesz, kinek mondjuk, hogy: „ Ne haragudj ”?
Őszintén figyeljünk egymásra. Az életünk csak rohanás, kapkodás. Ha valakit megkérdezünk, hogy van, őszintén meghallgatjuk a választ?
Szerintem a karácsony a legszebb ünnepe az évnek. Ilyenkor mindig eszembe jut a Kincskereső Kisködmönből egy jelenet, amikor a kisfiú egy hatalmas piros almát kap az édesapjától. Mennyire örül neki. Elborzaszt, mennyire eltávolodtunk ettől a fajta értékrendtől. Pedig annyira egyszerű lenne örömet szerezni másoknak pénz nélkül is.
Számomra életem nagy csodája, hogy a kislányom, karácsony második ünnepén született. Szoktam is neki mondani, téged nekem „fentről” küldtek. A lehető leggyönyörűbb ajándék. Azóta is. Igyekszem számára is azt a fajta értékrendet átadni, hogy nem a pénz számít, hanem az egymásra fordított idő, odafigyelés. Ha szánunk időt magunkra, feltöltődünk, s így többet tudunk adni magunkból a családunknak, a gyerekeinknek. Hiszen ez a legfontosabb: adni önmagunkból. Nem pénzért vásárolni kacatokat. Sok családot felemészt anyagilag a karácsony, az ünnepek, nem tudnak már arra koncentrálni, amit ténylegesen ez az ünnep üzen.
S hogy hogyan kellemesen készülni a karácsonyra?
Nagy segítséget nyújthat Szaffináék Karácsonyi Ajándék Ötletek című internetes e-könyve. Ajánlom mindenki figyelmébe, én és a lányom imádjuk. Megvalósítható és hihetetlenül praktikus. Csudajó ötletek vannak benne, ajándékot mi is ebből készítünk.
Végezetül Harlan Millertől idézve kívánok kellemes ünnepeket és boldog új esztendőt minden kedves blog olvasónak, és főként két barátomnak, Szaffinának és Karesznak:
Szaffina előadását ámulattal hallgattam a Halloween partin. Egy mondat nagyon megragadott. A test a lélek temploma. Minden probléma, testi tünet lelki eredetű. Hogy rendben vagyok-e a környezetemmel, de legfőképpen önmagammal. Hogyan élek, milyen minőségben.
Ekkor eldöntöttem, változtatok. Teszek magamért, hogy aztán többet tehessek másokért.
Volt szerencsém elmenni egy nagyon aranyos hölgyhöz energiablokk oldásra. (Aki teheti, próbálja ki.) Pár óra alatt tanultam annyit magamról, a gondolkodásomról, amit évek alatt sem. Vallom, hogy mindennek eljön az ideje, és akkor, amikor a legnagyobb szükségünk van rá. Odafentről kapjuk a segítséget, az intuíciót, hogy „Most.” Ha úgy érezzük, haragszunk az egész világra, ne sajnáljunk rá se időt, se pénzt, menjünk el.
Hogy mit tanultam ott? Hihetetlenül sok mindent önmagamról. Elvárásokkal éltem, másokkal szemben is, de ami a legrosszabb, önmagammal szemben is. Haragudtam már szinte mindenkire, nem volt türelmem semmihez és senkihez, minden idegesített, tüskés voltam, nem tudtam megnevezni az életemben egy pozitív dolgot sem. Pedig van, rengeteg.
Azt hiszem, néha meg kell állni, és csak figyelni. A gyermekünket, ahogy játszik, beszél. Néha csak gyönyörködni benne. Meghallgatni másokat, adni csak egy jó szót, ölelést és cserébe nem várni semmit. Hallgatni az eső hangját, vagy csak beszélgetni a párunkkal. Megölelni a szüleinket és elmondani nekik, mennyire szeretjük őket.
Lassítanunk kell. Ne rohanjunk, mert akkor elveszítjük az utazás örömét. Próbáljuk ki csak egyszer, hogy nem csinálunk semmit. Szerintem mindenkinek szüksége van erre. Csupa-csupa olyan dolgot teszek mostanában, amit ha nem tennék meg, később megbánnám. Tényleg igaz, hogy minden napunkat úgy kell élnünk, mintha az lenne az utolsó. Meg fog változni minden, pozitív irányban.
Tudni kell megbocsátani. Nem szabad haraggal, elvárásokkal, a múltban szerzett sérelmekkel élni, mert az felemészt. Sok konok ember most biztos azt gondolja, én márpedig nem kérek bocsánatot. Megbántottak. Fáj. Tudom én is. De hadd idézzem Nicolas Evans Suttogóját: „Ahol fájdalom van, onnan még nem halt ki az érzés, és ahol érzés van, ott remény is van.” Minden egyes pillanatot ki kell használni és megbecsülni azt, amit egymással tölthetünk, amit fentről kaptunk. Ha már késő lesz, kinek mondjuk, hogy: „ Ne haragudj ”?
Őszintén figyeljünk egymásra. Az életünk csak rohanás, kapkodás. Ha valakit megkérdezünk, hogy van, őszintén meghallgatjuk a választ?
Szerintem a karácsony a legszebb ünnepe az évnek. Ilyenkor mindig eszembe jut a Kincskereső Kisködmönből egy jelenet, amikor a kisfiú egy hatalmas piros almát kap az édesapjától. Mennyire örül neki. Elborzaszt, mennyire eltávolodtunk ettől a fajta értékrendtől. Pedig annyira egyszerű lenne örömet szerezni másoknak pénz nélkül is.
Számomra életem nagy csodája, hogy a kislányom, karácsony második ünnepén született. Szoktam is neki mondani, téged nekem „fentről” küldtek. A lehető leggyönyörűbb ajándék. Azóta is. Igyekszem számára is azt a fajta értékrendet átadni, hogy nem a pénz számít, hanem az egymásra fordított idő, odafigyelés. Ha szánunk időt magunkra, feltöltődünk, s így többet tudunk adni magunkból a családunknak, a gyerekeinknek. Hiszen ez a legfontosabb: adni önmagunkból. Nem pénzért vásárolni kacatokat. Sok családot felemészt anyagilag a karácsony, az ünnepek, nem tudnak már arra koncentrálni, amit ténylegesen ez az ünnep üzen.
S hogy hogyan kellemesen készülni a karácsonyra?
Nagy segítséget nyújthat Szaffináék Karácsonyi Ajándék Ötletek című internetes e-könyve. Ajánlom mindenki figyelmébe, én és a lányom imádjuk. Megvalósítható és hihetetlenül praktikus. Csudajó ötletek vannak benne, ajándékot mi is ebből készítünk.
Végezetül Harlan Millertől idézve kívánok kellemes ünnepeket és boldog új esztendőt minden kedves blog olvasónak, és főként két barátomnak, Szaffinának és Karesznak:
„ Bárcsak eltehetnénk egy darabot
a karácsony szelleméből
egy kicsinyke üvegbe,
amit aztán minden hónapban kinyithatnánk. ”
a karácsony szelleméből
egy kicsinyke üvegbe,
amit aztán minden hónapban kinyithatnánk. ”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése