Bevezeto

"Minden igazság három stádiumon megy keresztül: Először kinevetik, Majd erőteljesen ellenzik, Végül pedig mint maguktól értetődő dolgokat fogadják el őket. "
A. Schopenhauer

Vegán Tanfolyam


Szaffina Fűszerkonyha Facebook oldalán heti, napi rendszerességgel új cikkekkel, receptekkel várlak, ott tudtok követni továbbra is! Várlak ott szeretettel! Ott találkozunk!


2013. március 16., szombat

Mikolasek Éva Iridológus: Íriszdiagnosztika


Csodálatos, felemelő, varázslatos érzés tisztán, őszintén, mosolygósan ragyogó tekintettel szembe nézni. Gyakorta halljuk, szinte már közhelyként hat: a szem a lélek tükre, de csak a lélek tükre? Vajon mit rejt még számunkra szemünk fénye? Mi az, amit már őseink is éreztek, vagy talán láttak és tudtak is? Érdekes kalandtúrára indulunk, testünk méreteit tekintve apró, azonban legfeltűnőbb szervén, a szemgolyón. Ismerkedjünk meg egy a napjainkban egyre népszerűbb vizsgálati módszerrel, az íriszdiagnosztikával, mely lehetővé teszi a betegségek okának részletes feltárását szike nélkül, a beteg számára fájdalom és nagyobb megterhelés nélkül, viszonylag rövid idő alatt.

Kezdő természetgyógyász voltam, amikor második kisfiam született. Születése után csak hosszas mosdatás, pofozgatás után sírt fel. Csúnyácska, erősen kékes-szürkés színű baba volt. Kisfiam állapota iránt aggódva, amikor a kórházból haza mehettünk, meglátogatott bennünket, külföldi természetgyógyász klinikáról hazatért kedves barátunk. Ajándék volt számunkra hallgatni lelkes beszámolóját. Csodáltuk tapasztalatait az általa megismert új gyógymódokat, melyek között legérdekesebbnek a szemtérképet találtam, mely a talpreflex zónatérképéhez hasonlóan a szerveket ábrázolta. Amint megláttam, tudtam és éreztem, szerelem első látásra --- ezt a tudományt meg kell ismernem. Még aznap este elkezdtem a tanulmányozást, melyet immár 22,6 éve nem tudok abba hagyni, olyan csodálatosnak tartok.

Azóta gyakorló íriszdiagnosztaként dolgozva több ezer hálás, betegségeitől megszabadult beteg, három munkásságért kapott emlékdíj, egy oktató könyv és diagnosztizáló-oktató program nyugtázza munkámba vetett szeretetemet és hitemet.

Szemünk a lelkünk ablaka, az íriszünk pedig a testünkké. Mélységeiben vizsgálva betekintést ad szervezetünk jelenlegi állapota mellett, meglátni azokat a folyamatokat, melyek ezt megelőzően zajlottak le, valamint azokat a hajlamokat, melyeket szüleinktől, nagyszüleinktől örökletes gyengeségként hordozunk, avagy életszokásaink, életkörülményeink befolyásai által szereztünk és mindezek hatásaiként, mire számíthatunk. Nem árulkodik születésünk és halálunk időpontjáról, de megmutatja életerőnket. Mindezen információk birtokában segíteni tudunk, hogy problémák okaira rávilágítva, egészségvédő, helyreállító programokkal: megfelelő étrend összeállításával, gyógyteákkal, masszázsokkal, fürdőkkel, …….. avagy a természet gyógyító erejével, a káros szokások, életmódok kiküszöbölésével ismételten és hosszú ideig jó egészségnek örvendhessünk. Tehát a vizsgálatnak óriási szerep jut a prevenciós munkában.

Az íriszdiagnosztika, mint tudomány ismert volt már időszámításunk előtt kb. 1300 évvel is, melyről bizonyságot tesz a Tutenkhámen fáraó sírkamrájában megtalált 2db. 50 méteres papirusztekercs, melyet a fáraó orvosa, El Aks készített, és jelenleg a vatikáni levéltárban őriznek.

Az 1800-as években egy magyar kisfiú, Péczely Ignác /1826-1907/ erdei kalandozásai során meglőtte csúzlival egy alvó bagoly lábát, melynek íriszében pillanatok múlva egy csíkot látott megjelenni az óramutató hatos állásánál. Más feljegyzések szerint fészekből kiesett törött lábú madár íriszében látta ugyanezen változást. Ezt az eseményt nem felejtve később orvos- professzorként az általa vezetett kórházban, figyelmesen tanulmányozta betegeinek íriszét. Megfigyeléseiről rendszeresen publikált, melyet kortársai nem fogadtak el. Külföldön fejezte be életművét, mely ma is az íriszdiagnosztika alapjait jelenti nemzetközi elismertséggel.

Érdekes, hogy ez időben a világ számos országában születtek íriszdiagnosztikával kapcsolatos megfigyelésekről könyvek, melyekre építve e tudomány a mai napig is folyamatosan fejlődik. Újabb és újabb megfigyelésekkel gyarapszik, melyeket visszaigazolnak napjaink korszerű, feltáró vizsgálati módszereivel is. Kiemelkedő munkát végeztek e területen: E.Schegel, N.Liljegist, M.Madaus, K.Schulte, D.Wirz, Dr. L. Vannier, J. Angerer, Emmy Schumann, R.Schnabel, Dr. Bernard Jensen…..

Az íriszdiagnosztika összefüggéseiben keresi a panaszok és tünetek okait, szervezetünk működésének kisiklásait és utat mutat a szükséges további vizsgálatokhoz: labor, röntgen, ultrahang, CT, stb. Az íriszdiagnosztikai vizsgálat során felismerhetőek a méreganyag felhalmozódások típusai, azok lerakódási helyei, krónikus vagy akut hurutok, gyulladások, kimerültségek, meszesedések, kőképződési hajlamok, kiválasztási rendellenességek, anyagcsere folyamatok zavarai és azok okai, ásványi anyag és vitaminhiányok, elzáródások és törés vonalak, váladék felhalmozódások, hegek, ciszták, összenövések, letapadások és egyéb elváltozások, állapotok testünk bármely szervét érintik is.

Nagyon fontos, hogy mindezeket látva a jó szakember ne használja a vizsgálatot „elkápráztatásként”, ne zúdítson súlyos kórképeket páciensére, hanem segítsen az egészséghez vezető útra lépni.

A vizsgálathoz a kiemelkedő kórélettani és íriszdiagnosztikai ismeretekkel bíró szakembernek szüksége van megfelelő fényforrásra, hiszen a jelzések szabad szemmel nem láthatóak. A fényforrás lehet nagyítós íridoszkóp, bármilyen a beteg szemének elviselhető, de elegendő fényt adó lámpa, a ma modern technikájának köszönhetően digitális kamerák, fényképező gépek. A vizsgálat nagy előnye a fájdalommentesség!

Első vizsgálataimat egyszerű kézi lámpával végeztem, ma egyedi, saját készítésű oktató és vizsgáló szoftverrel és digitális felvevővel tehetem ezt.

Amíg a páciens bemutatkozik, a szem környékét, majd az arc redőit, a bőr, a haj állagát, minőségét figyeljük, meg és minden információt rögzítünk. Ha fotó készül, akkor is szükséges az írisz speciális területeit több oldalról megvilágítani, különböző nézetekből megvizsgálni. Az aktív vizsgálódás és adatrögzítés ideje átlagosan 15-30 perc. Ezt követően a látottakat megbeszéljük a pácienssel és panaszait, tüneteit is megismerve lehetőség nyílik az egészségét helyre állító folyamatok elindítására.

A szem szivárványhártyájának a színéből, jelzéseiből fájdalom nélküli fényvizsgálattal megállapítható szervezetének egészségi állapota, betegségekre való hajlama, esetleges nyomelem – vagy vitamin hiánya.

További részleteket olvashat az alábbi szórólapon!

Mindenkit várok szeretettel, keressenek bizalommal!


Mikolasek Éva

Íriszdiagnoszta

reflexológus, fülakupunktúrás addiktológus

Telefon: 06-30/5200-401

Levél cím:

8600 Siófok, Napsugár utca 28.

Béke egészség ház, Feng

Fax : 06-84/323-550

Kérdezz-Felelek:



Ha tetszik a cikk, oszd meg ismerőseiddel Facebookon!

Oszd meg a Facebookon

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

"Minden igazság három stádiumon megy keresztül: Először kinevetik,
Majd erőteljesen ellenzik,
Végül pedig mint maguktól értetődő dolgokat fogadják el őket. "


A. Schopenhauer


Nézd meg a Bemutatkozó videómat és az Ajándékaidat!

Hírlevél feliratkozás és Webáruház regisztráció előtt kérlek, kattints IDE!