Bevezeto

"Minden igazság három stádiumon megy keresztül: Először kinevetik, Majd erőteljesen ellenzik, Végül pedig mint maguktól értetődő dolgokat fogadják el őket. "
A. Schopenhauer

Hírlevél feliratkozás előtt kérlek, kattints IDE!

2010. szeptember 5., vasárnap

Vegetáriánus Fesztivál 5. rész



Egy rövid összefoglalót írt nekünk egy kedves barátunk, aki szintén részt vett a Vegetáriánus Fesztiválon.

Liliána (Agg Ildikó)




Bányay Géza: Vegetáriánus életmód a nem ártás (ahimszá) elveinek mentén című előadása
:

Kb. a közepére ültem be ennek és akkor a közönséget kérdezte, hogy ki miért lett vegetáriánus és hogy "térített-e" valaki meg az ismerősei közül.

Itt is voltak érdekes dolgok, hogy egy egyetemi tanár szerint egy vega és egy nem vega nem is létesíthet párkapcsolatot, mert a vega megérzi a hús szagát a párján és megundorodik. Aztán a közönségből ezt meg is cáfolták.

Meg lelkes asszonyok főznek húst férjüknek, pedig ők vegák.

Váradi Tibor - Emésztőrendszeri betegségek megelőzése és gyógyítása természetes módszerekkel című előadása:


Váradi Tibor 1996 óta tartja heti rendszerességgel előadásait öngyógyítás, természetes életmód, önismeret, test-lélek-szellem harmóniája és vallásbölcsészet témakörökben.

A vegetáriánus fesztivál helyszínén a nagy előadóterem teljesen megtelt érdeklődőkkel, olyannyira, hogy még az eredetileg közlekedésre szánt lépcsőkön is ültek és álltak.

Az előadást azzal kezdte, hogy mik azok a legfőbb tényezők, amelyek az egészséges élethez alapvetően hozzátartoznak.

Ezek az alábbiak:

- alapos rágás: Már a szájban megkezdődik az emésztés a nyál, mint emésztőnedv hatására, így fontos lenne minél többször megrágnunk az ételt, mielőtt lenyeljük azt. Ha nyugodtan, lassan eszünk, akkor van időnk elégszer (kb. 40 -szer megrágni egy falatot)

- nyers ételek: a nem élő táplálékból már hiányoznak az emberi szervezetnek szükséges ásványi anyagok, nyomelemek, vitaminok, amiket főzés, fagyasztás hatására elvesztenek. Ezen kívül a nehéz, főtt ételek, húsok megterhelik a gyomrot. Rengeteg energiát használ fel a szervezet az emésztésre, míg a zöldségek, gyümölcsök esetében energikusabbak leszünk.

- mértékletesség: addig szabadna csak ennünk, amíg félig megtelítjük a gyomrunkat!! Amikor még nem érezzük jól lakottnak magunkat ott kell megállni. Ez kb. akkor van, amikor már elmúlik az éhségérzet!

Van olyan megközelítés is, hogy akkora adagot szabadna csak ennünk, amekkora a gyomrunk. Ez kb. akkora, mint az ökölbe szorított kézfejünk.

- helyes ételkombinációk: (erjedésgátlás) pl. a krumplit és a tésztát ne keverjük. Ne vesszenek össze a különféle ételek a gyomrunkban ! :)

- rendszeres széklet: " Így magunk között bizalmasan beszélhetünk erről a témáról részletesebben is!" mondta Váradi Tibor a zsúfolásig megtelt teremben :)"

Nagyon fontos, hogy az orvosi szaknyelvben a székrekedés azt jelenti, hogy kevesebbszer van székletünk, mint ahányszor étkezünk!!

A közhiedelemeben pedig az van, hogy akkor beszélünk székrekedésről, ha több napon keresztül nincs széklet.

Azért is nagyon lényeges, hogy rendszeresen kiürítsük a méreganyagokat, mert ennek hiányában a szervezet visszaszívja azt. És ugye mi sem szeretnénk mérgezni magunkat!

Kiemelte, hogy ennek is, mint bármelyik más problémának lelki okok állnak a hátterében.

Nem is gondolnánk, de egy egyszeri puffadásos is jelzi lelkiállapotunkat! Arról nem is beszélve, hogy pl. a puffadás okozhat migrénes fejfájást is. Sok tünet kapcsolható össze olyan másik tünettel, amit úgymond mellékhatásként produkál a szervezet.

- bőséges folyadékbevitel : nemcsak az a mennyiség számít, amit megiszunk, hanem levesek, a gyümölcsök is számítanak, amelyek nagyon nagy százalékban tartalmaznak vizet!! Napi 2-3 liter.

- bioritmus figyelembevétele: ebbe beletartozik az is, hogy az étkezéseket lehetőleg ne az éjjeli órákra időzítsük, amikor a legtöbb szerv pihen. Délelőtt csak gyümölcsöket és zöldségeket, illetve gyümölcs és / vagy zöldségleveket fogyasszunk, így segítve a kiválasztás folyamatát is.

- tisztítókúra: Mindig tartsunk böjtöt. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy ne együnk és igyunk semmit, de célszerű pár napos, már az is jó, ha csak 1 napos böjtöt tartanunk. Ezalatt nagyobb mértékben távoznak el testünkből az úgy nevezett homotoxinok (minden, ami felesleges a szervezetnek).

- étkezés körülményei: nem mindegy, hogy hol, hogyan és milyen gondolatokkal eszünk. Inkább ne is együnk, ha idegesek vagyunk valami miatt, vagy valamiért nem tudunk az evésre koncentrálni. Akármilyen egészséges élő ételt is eszünk, ha negatív gondolatok vannak a fejünkben, akkor az emésztésünk is rossz lesz!!

Inkább ilyenkor halasszuk el az étkezést!!

Nem véletlenül szokta mondani néha a magyar ember, ha túl sok lelki sérelem éri, hogy : " ezt még meg kell emésztenem" vagy " ezt már ne veszi be a gyomrom"

Ezen kívül Váradi Tibor megemlítette még, hogy a mai társadalom túltápláltan is éhezik.

Ennek az a fő oka, hogy többlet keletkezik a szervezetben a következő anyagokból:

-fehérje.. kb. kétszer annyit viszünk be a szervezetünkbe, mint amennyire szüksége van.
-zsír, cukor, só

A fehér cukor kalciumot von el, a fehér liszt B vitamint vesz el a szervezet készleteiből.

Ezzel szemben pedig rengeteg vitamin, nyomelem, rost és enzim kellene a szervezet egészséges működéséhez!!

Nagyon fontos, hogy mivel minden betegségnek, tünetnek lelki oka van, figyeljük meg, hogy melyik tünetünk mit jelenthet!!

Visszatérve a székrekedés példájához : biztosak lehetünk benne, hogy ilyenkor valamilyen élethelyzetet, vagy valakit nem tudunk elengedni. Még akkor sem, ha már fáj és mérgez belülről.

Nagyon sok emésztőrendszeri betegségnek a legfőbb oka az önbizalomhiány, a megfelelni akarás, a társadalmi normáknak megfelelés. Ez szorongáshoz is vezet, és szó szerint görcsöl az ember különféle szituációkon.Legtöbbször nincs is alapja a szorongásnak, nem bízik magában az ember és bűnösnek érzi magát, amiért nem teljesen úgy cselekedett, ahogy elképzelései szerint az elvárták volna.

Előadása végén figyelmünkbe ajánlotta spiritualitással és egészséges életmóddal kapcsolatos könyveit. A Napfényes Alapítvány adja ki őket, vannak szép, képekkel illusztrált receptes könyvek is!

Megnyílt Napfényes Cukrászdájuk is és továbbra is várják az érdeklődőket a Napfényes Éttermükbe és Napfényes Gyógyközpontjukba!

Folytatás - Vegetáriánus Fesztivál 6. rész Zárszó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

"Minden igazság három stádiumon megy keresztül: Először kinevetik,
Majd erőteljesen ellenzik,
Végül pedig mint maguktól értetődő dolgokat fogadják el őket. "


A. Schopenhauer


Nézd meg a Bemutatkozó videómat és az Ajándékaidat!

Hírlevél feliratkozás és Webáruház regisztráció előtt kérlek, kattints IDE!