Bevezeto

"Minden igazság három stádiumon megy keresztül: Először kinevetik, Majd erőteljesen ellenzik, Végül pedig mint maguktól értetődő dolgokat fogadják el őket. "
A. Schopenhauer

Vegán Tanfolyam


Szaffina Fűszerkonyha Facebook oldalán heti, napi rendszerességgel új cikkekkel, receptekkel várlak, ott tudtok követni továbbra is! Várlak ott szeretettel! Ott találkozunk!


2010. szeptember 9., csütörtök

Káposzta saláta

Ezt még a nyaralás alatt készítettük, és a kedvencem lett!

Fejes káposztát csíkokra vágjuk, és hozzáadunk, kevés csíkokra szelt salátát. Kockára darabolt uborkát, és kevés pritamin paprikát is vágunk hozzá. Újhagymával, vagy vöröshagymával ízesítjük. Leöntjük extra szűz olíva olajjal.

Fűszerként az indiai fűszerkeveréket ajánlanám, ettől lesz igazán pikáns! Az indiai fűszer és a káposzta találkozása, olyan, mintha valóban valamilyen különleges indiai ételt kóstolnánk, már csak a baldachinos ágyat kell hozzá képzelni :)


Tipp:


Keverhetünk hozzá egy kevés paradicsomot is, aki édesebben szereti a káposztás ételeket. Így is úgy is érdemes kipróbálni. Mi pl: amikor kirándulni indultunk, akkor egy doboz simát készítettem, és egy doboz paradicsommal dúsítottat. (Ez volt a férjemé.) Mindegyik finom lett!

Egészségre gyakorolt hatása:

Káposzta jelentős C-vitamin, K, B1, E, vas, és kálcium. Természetes antibiotikum, és rákmegelőző hatású.

Uborka gazdag káliumban, vasban, foszforban, kálciumban, nátriumban, szénhidrátokban, A1, B1, B2, B6, C-vitamin. Magas víztartalmú, segíti a vese működést.

A paprikában jelentős a C vitamin, P vitamint is tartalmaz, és megtalálható benne az A vitamin provitaminjai: alfa – és béta karotin, kriptoxantin. Étvágygerjesztő, izzasztó, és vizelethajtó.

A vöröshagyma megfázásra, fülfájásra, és gégegyulladásra, és rovar csípésre is használatos. Magyaros ételeink alap ízesítője. Illóolajat, B, C-vitamint, tartalmaz. Csípős ízét az allilszulfid vegyület adja, melynek baktérium ölő hatása van. Bélféregűzésre, vizelethajtásra, vércukorszint csökkentésére is jól bevált „gyógyszer”.

Az olívaolaj antioxidánsokban gazdag. E-vitaminja szinte megfelel a bőr alatt található zsír szövetének. Belsőleg csökkenti az LDL koleszterin szintet, szív, és érrendszer védő, antioxidánsokban gazdag, jót tesz a májnak, a bélrendszernek, és izmoknak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

"Minden igazság három stádiumon megy keresztül: Először kinevetik,
Majd erőteljesen ellenzik,
Végül pedig mint maguktól értetődő dolgokat fogadják el őket. "


A. Schopenhauer


Nézd meg a Bemutatkozó videómat és az Ajándékaidat!

Hírlevél feliratkozás és Webáruház regisztráció előtt kérlek, kattints IDE!