Az elmúlt napokban lehetőséget adtam, hogy mindenki kiélvezhesse a véleménynyilvánítás különböző formáját a borítóval kapcsolatban. Ennek most vége.
Szeretnék végérvényesen pontot tenni a blogommal, a könyvemmel, és minden engem érintő dologgal kapcsolatban!
Őszinte leszek, mint mindig. Tőlem ne is várjon senki mást! Soha nem álltam be bólogatóként azért a sorba, hogy szeressenek. Nem áltatom magam mások előtt, és nem is játszom meg magam.
Őszinte, tisztességes, és hűséges ember vagyok! Azt hiszem, ezen a három ponton már rengetegen bedőlnek … (Akinek nem inge nem veszi magára, csak ne játsszuk meg magunkat, azt ne!)
Egy éven keresztül adtam önmagamból, írtam, megosztottam tapasztalataimat, tanácsokat szolgáltattam, órákat foglalkoztam azokkal, akik írtak nekem. Segítettem. Önzetlenül. Mindig is jó érzés volt adni. És mindaddig jó is voltam, bizonyos emberek számára, ameddig „csak” adtam. „De hogy merészelek én pénzt kérni bármiért is!?”
Olyan embertől kaptam kritikát, akit nem ismerek, ő sem ismer igazán. Olyan kritikát, mely nyomdafestéket alig tűrő. Mely inkább hangzott felgyülemlett, vagy hirtelen felindult irigységből, gyűlöletből, semmint józanésszel átgondolt valódi jó szándékú kritikából. Olyan embert, aki csak rosszat írt rólam, miközben hónapok óta rendszeresen nézi leveleim, írásaim, ajándékot is kapott. (Gondolok az ingyenes könyvre, elemzésre.) Nem szabadott volna, de még is megérintett … És Ő fel sem fogja mit okozott szavaival.
Az embereknek valóban nagyon sok szabadidejük lehet. Más oldalakon és a sajátomon is azt tapasztaltam, hogy elég sok időt szentelnek olyan emberek, egy ügyért, ami valójában nem érdekli őket. De az Interneten való személytelen véleménynyilvánítás felbuzdítja őket arra, hogy fórumokon és különböző oldalakon kiéljék elfojtott vágyukat, haragjukat, irigységüket, bánatukat. Nem a valódiság tükröződik vissza.
Leszedtem a véleménynyilvánítást, mert értelmetlennek találtam. Nem tartom korrektnek, sem egységesnek. (Míg egy kérdésnél 5 kattintás volt, egy kérdésnél semmi, pedig úgy lett volna korrekt, ha egy személy mindenre válaszol, és csak egyszer kattint.)
Most mindenki mélyen nézzen magába!
Mennyire volt őszinte? Vagy csak idejött, meglátta a borítót és „csak” kattintgatott.
Éreztem, volt, aki őszinte volt, de volt, aki nem. Pár embernek legalább annyi esze lett volna, hogy elolvassa a cikket, és megtudja ki van a képen… De sajnos nem mindenki van azon a tudati szinten, hogy megértsen egyszerűnek tűnő, lényeges dolgokat. Ezt el kell fogadnom.
Elfogadás? Mit is jelent? És vajon őszintén hány ember érti ezt?
Vajon hány embert értette meg a fotó lényegét? És hogy tulajdonképpen nem a fotó a lényeges, hanem ami benne van! Hány ember értette meg, hogy ez mennyi munkával járt? Hogy szívemet – lelkemet tettem bele a receptes könyvbe, hogy tovább adjam azt.
Hogy valódi célom az volt, hogy a természetes életmódot közvetítsem.
Nincs semmi szégyellni való a képben. Nem retusált, művi, mint a legtöbb kép, melyet szórólapokon, újságokban látunk. És ez a legfőbb baj, hogy ezeket fogadjuk el igazságnak. Ezzel is torzul az énképünk.
És nem csak a miénk, ”felnőtteknek”, de a feltörekvő nemzedéknek is.
„Ki tudja, miért van az, hogy amikor a művirágok szépek, azt mondják: „Milyen gyönyörűek, mintha igaziak lennének!” És amikor az emberek valódi virágot látnak, azt mondják: „Milyen szép, mintha nem is lenne igazi!”
Célom nem a szexualitás, vagy magamutogatás volt. Különben más pozícióban, beállításban történt volna meg, és valóban nem a könyvem borítóján tetszelegne.
És ha valaki felhördül azon, hogy miért nem egy újabb kalács, vagy kuglóf került a tízezredik receptes könyvre, ami elveszik a polcok sorai között, azok most nagyon mélyen nézzenek magukba, akár hány évesek!
Nézzenek szét otthonukba és dobják ki az összes olyan tárgyat, könyvet (mese, és ifjúsági könyveket is beleértve) naptárakat, festményeket, képeket, szobrokat, ami kicsit is a szexualitást juttatja eszükbe. Vagy amelyen kissé sejtető az ábrázolás …
Ó! Mennyi könyv maradna?
És az is minő érdekesség, hogy amikor bikiniben látunk valakit nem háborít fel. Holott a zöldségek jóval többet takarnak, mint egy falatka kis tanga bugyi. Csak hát ez sejtet … ugye … és sokan megjátsszák magukat: „Ó, én nem!” … és felháborodnak! És ezek a prűd emberek otthon nézegetik a szex újságokat, videókat …
Készült rólam bikinis kép, érdekes mód, azt senki nem támadta meg … sőt!
Továbbá, számomra az is elég érdekes, hogy emberek hónapokig olvassák hírleveleim, ajándékokat kapnak, majd hónapok múlva közlik velem, hogy semmit nem ér (most csak udvariasan írom le) a munkám. Ez éppen olyan, mintha közölném a férjemmel 8 év után, hogy valójában semmit sem adott a kapcsolat.
Van, aki nem ért velem egyet, és még is feljön a blogra! Időt pazarol rám! Miért is?!
Ezért mondom, hogy bizonyos embereknek, rengeteg felesleges ideje van, melyet elfecsérel, haszontalan dolgokra!
„Ha valakinek nem egyeznek meg a szavai és a tettei, vagyis olyat mond, amit nem csinál, vagy mást csinál, mint amit mond, akkor egy szavát se higgyétek el!
Mert az, az igazság, amit cselekszik, és nem az, amit mond.”
Ember vagyok én is, szívvel érző ember.
Elgondolkoztam. Tényleg ennyit ér a munkám?
Egy év munkája tűnjön el a semmibe, csak mert pár ember nem elégedett?!
Egyáltalán kik azok? Rendszeres olvasók, vagy jött – ment látogatók, akik örömüket élvezik a kattingatásban?
De inkább és előbb hallgatok profi szakemberekre, pl: könyvkiadó, őszinte, igaz barátokra, hűséges, szerető társra, (mely nem sok embernek adatik meg) mint irigykedő, ”gonosz” emberekre.
A könyvborító marad. És a blog is. Köszönöm a biztató leveleket, megjegyzéseket, melyeket az elmúlt héten kaptam. Nagyon sokat segítettek!
Őszintén még egy kérdés: Vajon megvenné-e az a könyvem, aki leszólta, ha megváltozna a borító? Nem.
Maradok tehát továbbra is önmagam.
A blogon továbbra is egészséggel kapcsolatos témák, cikkek, videók, receptek fognak megjelenni. Nem csatározási fórum. Ezt kérem, tegyék meg máshol, azok, akiknek szíve még erre áhítozik.
Őszintén bízom abban, hogy vannak még őszinte, tisztességes emberek, akik szeretik a blogomat, szeretik, amit csinálok, meg is értik azt, és nem ártó szándékkal jönnek fel.
Nem számít, ha most pár ember elgondolkozik … az jót tesz … ha felháborodik őszinteségemen … talán mert eltaláltam büszkeségből, gőgősségből egy darabkát!
Továbbiakban csak azoknak szeretnék információt szolgáltatni, akik fel is tudnak nőni a feladathoz.
A többiek kérem, ne fecséreljék rám a „drága idejüket” …
És a lényeg! Ami belül van!
Finom magyaros ételek a könyvben, őszinte segítségnyújtás egy személyre szóló levélben, hasznos tanácsok egy cikkben, és segíteni szándékozó szeretet, a két szememben.
És nem kérek megjegyzést … mert tudom, valaki csak akkor tud megjegyzést fűzni, ha felháborodik.
Nem, a kérdéseket mindenki őszintén válaszolja meg saját lelkiismeretének…
Holnaptól receptek várják az arra „érdemes” olvasót!
Szeretnék végérvényesen pontot tenni a blogommal, a könyvemmel, és minden engem érintő dologgal kapcsolatban!
Őszinte leszek, mint mindig. Tőlem ne is várjon senki mást! Soha nem álltam be bólogatóként azért a sorba, hogy szeressenek. Nem áltatom magam mások előtt, és nem is játszom meg magam.
Őszinte, tisztességes, és hűséges ember vagyok! Azt hiszem, ezen a három ponton már rengetegen bedőlnek … (Akinek nem inge nem veszi magára, csak ne játsszuk meg magunkat, azt ne!)
Egy éven keresztül adtam önmagamból, írtam, megosztottam tapasztalataimat, tanácsokat szolgáltattam, órákat foglalkoztam azokkal, akik írtak nekem. Segítettem. Önzetlenül. Mindig is jó érzés volt adni. És mindaddig jó is voltam, bizonyos emberek számára, ameddig „csak” adtam. „De hogy merészelek én pénzt kérni bármiért is!?”
Olyan embertől kaptam kritikát, akit nem ismerek, ő sem ismer igazán. Olyan kritikát, mely nyomdafestéket alig tűrő. Mely inkább hangzott felgyülemlett, vagy hirtelen felindult irigységből, gyűlöletből, semmint józanésszel átgondolt valódi jó szándékú kritikából. Olyan embert, aki csak rosszat írt rólam, miközben hónapok óta rendszeresen nézi leveleim, írásaim, ajándékot is kapott. (Gondolok az ingyenes könyvre, elemzésre.) Nem szabadott volna, de még is megérintett … És Ő fel sem fogja mit okozott szavaival.
Az embereknek valóban nagyon sok szabadidejük lehet. Más oldalakon és a sajátomon is azt tapasztaltam, hogy elég sok időt szentelnek olyan emberek, egy ügyért, ami valójában nem érdekli őket. De az Interneten való személytelen véleménynyilvánítás felbuzdítja őket arra, hogy fórumokon és különböző oldalakon kiéljék elfojtott vágyukat, haragjukat, irigységüket, bánatukat. Nem a valódiság tükröződik vissza.
Leszedtem a véleménynyilvánítást, mert értelmetlennek találtam. Nem tartom korrektnek, sem egységesnek. (Míg egy kérdésnél 5 kattintás volt, egy kérdésnél semmi, pedig úgy lett volna korrekt, ha egy személy mindenre válaszol, és csak egyszer kattint.)
Most mindenki mélyen nézzen magába!
Mennyire volt őszinte? Vagy csak idejött, meglátta a borítót és „csak” kattintgatott.
Éreztem, volt, aki őszinte volt, de volt, aki nem. Pár embernek legalább annyi esze lett volna, hogy elolvassa a cikket, és megtudja ki van a képen… De sajnos nem mindenki van azon a tudati szinten, hogy megértsen egyszerűnek tűnő, lényeges dolgokat. Ezt el kell fogadnom.
Elfogadás? Mit is jelent? És vajon őszintén hány ember érti ezt?
Vajon hány embert értette meg a fotó lényegét? És hogy tulajdonképpen nem a fotó a lényeges, hanem ami benne van! Hány ember értette meg, hogy ez mennyi munkával járt? Hogy szívemet – lelkemet tettem bele a receptes könyvbe, hogy tovább adjam azt.
Hogy valódi célom az volt, hogy a természetes életmódot közvetítsem.
Nincs semmi szégyellni való a képben. Nem retusált, művi, mint a legtöbb kép, melyet szórólapokon, újságokban látunk. És ez a legfőbb baj, hogy ezeket fogadjuk el igazságnak. Ezzel is torzul az énképünk.
És nem csak a miénk, ”felnőtteknek”, de a feltörekvő nemzedéknek is.
„Ki tudja, miért van az, hogy amikor a művirágok szépek, azt mondják: „Milyen gyönyörűek, mintha igaziak lennének!” És amikor az emberek valódi virágot látnak, azt mondják: „Milyen szép, mintha nem is lenne igazi!”
/Sivano Agusti/
Célom nem a szexualitás, vagy magamutogatás volt. Különben más pozícióban, beállításban történt volna meg, és valóban nem a könyvem borítóján tetszelegne.
És ha valaki felhördül azon, hogy miért nem egy újabb kalács, vagy kuglóf került a tízezredik receptes könyvre, ami elveszik a polcok sorai között, azok most nagyon mélyen nézzenek magukba, akár hány évesek!
Nézzenek szét otthonukba és dobják ki az összes olyan tárgyat, könyvet (mese, és ifjúsági könyveket is beleértve) naptárakat, festményeket, képeket, szobrokat, ami kicsit is a szexualitást juttatja eszükbe. Vagy amelyen kissé sejtető az ábrázolás …
Ó! Mennyi könyv maradna?
És az is minő érdekesség, hogy amikor bikiniben látunk valakit nem háborít fel. Holott a zöldségek jóval többet takarnak, mint egy falatka kis tanga bugyi. Csak hát ez sejtet … ugye … és sokan megjátsszák magukat: „Ó, én nem!” … és felháborodnak! És ezek a prűd emberek otthon nézegetik a szex újságokat, videókat …
Készült rólam bikinis kép, érdekes mód, azt senki nem támadta meg … sőt!
Továbbá, számomra az is elég érdekes, hogy emberek hónapokig olvassák hírleveleim, ajándékokat kapnak, majd hónapok múlva közlik velem, hogy semmit nem ér (most csak udvariasan írom le) a munkám. Ez éppen olyan, mintha közölném a férjemmel 8 év után, hogy valójában semmit sem adott a kapcsolat.
Van, aki nem ért velem egyet, és még is feljön a blogra! Időt pazarol rám! Miért is?!
Ezért mondom, hogy bizonyos embereknek, rengeteg felesleges ideje van, melyet elfecsérel, haszontalan dolgokra!
„Ha valakinek nem egyeznek meg a szavai és a tettei, vagyis olyat mond, amit nem csinál, vagy mást csinál, mint amit mond, akkor egy szavát se higgyétek el!
Mert az, az igazság, amit cselekszik, és nem az, amit mond.”
/Feldmár András/
Ember vagyok én is, szívvel érző ember.
Elgondolkoztam. Tényleg ennyit ér a munkám?
Egy év munkája tűnjön el a semmibe, csak mert pár ember nem elégedett?!
Egyáltalán kik azok? Rendszeres olvasók, vagy jött – ment látogatók, akik örömüket élvezik a kattingatásban?
De inkább és előbb hallgatok profi szakemberekre, pl: könyvkiadó, őszinte, igaz barátokra, hűséges, szerető társra, (mely nem sok embernek adatik meg) mint irigykedő, ”gonosz” emberekre.
A könyvborító marad. És a blog is. Köszönöm a biztató leveleket, megjegyzéseket, melyeket az elmúlt héten kaptam. Nagyon sokat segítettek!
Őszintén még egy kérdés: Vajon megvenné-e az a könyvem, aki leszólta, ha megváltozna a borító? Nem.
Maradok tehát továbbra is önmagam.
A blogon továbbra is egészséggel kapcsolatos témák, cikkek, videók, receptek fognak megjelenni. Nem csatározási fórum. Ezt kérem, tegyék meg máshol, azok, akiknek szíve még erre áhítozik.
Őszintén bízom abban, hogy vannak még őszinte, tisztességes emberek, akik szeretik a blogomat, szeretik, amit csinálok, meg is értik azt, és nem ártó szándékkal jönnek fel.
Nem számít, ha most pár ember elgondolkozik … az jót tesz … ha felháborodik őszinteségemen … talán mert eltaláltam büszkeségből, gőgősségből egy darabkát!
Továbbiakban csak azoknak szeretnék információt szolgáltatni, akik fel is tudnak nőni a feladathoz.
A többiek kérem, ne fecséreljék rám a „drága idejüket” …
És a lényeg! Ami belül van!
Finom magyaros ételek a könyvben, őszinte segítségnyújtás egy személyre szóló levélben, hasznos tanácsok egy cikkben, és segíteni szándékozó szeretet, a két szememben.
És nem kérek megjegyzést … mert tudom, valaki csak akkor tud megjegyzést fűzni, ha felháborodik.
Nem, a kérdéseket mindenki őszintén válaszolja meg saját lelkiismeretének…
Holnaptól receptek várják az arra „érdemes” olvasót!
Másold ki a cikk pontos URL-ét (elérhetőségét) és oszd meg ismerőseiddel Facebookon!
