Bevezeto

"Minden igazság három stádiumon megy keresztül: Először kinevetik, Majd erőteljesen ellenzik, Végül pedig mint maguktól értetődő dolgokat fogadják el őket. "
A. Schopenhauer

Vegán Tanfolyam


Szaffina Fűszerkonyha Facebook oldalán heti, napi rendszerességgel új cikkekkel, receptekkel várlak, ott tudtok követni továbbra is! Várlak ott szeretettel! Ott találkozunk!


2017. február 20., hétfő

Mungó bab "főzelék"


A harmadik napos mungó bab csírának teljesen olyan az íze, mint a cukorborsóé! Az adzuki bab erőteljesebb hozzá képest, keményebb, a mungó bab puhább, és édesebb. Azt hiszem ezt a gyerekek is szeretnék, ha éppen a többi babfélét nem is.

Ez szintén annyira egyszerű, hogy még gyerekek is elkészíthetik!

Készítünk magtejfölt, ebbe rakjuk a számunkra megfelelő mennyiségű mungó bab csírát. Nem darálom le külön, nem szükséges, mert amúgy is aprócska, és tökéletesen szétrágható. Beízesítem kevés fűszerpaprikával, Himalája sóval, és szója vagy kendermag olajjal.

Fasírtot vagy másnevén Kerti burger receptjét már felraktam régebben a blogra.

Tipp:

Fűszerpaprika igazából nem is nagyon kell bele, minimálisan azért teszek, mert hagyományosan megszoktuk fűszerezni, kapjon egy kis plusz ízt, és színt. Ne legyen olyan sápadt : )!

A kendermagolajnak nagyon hasonló íze van, mint a cukorborsóé, így ez jól kombinálható ennél az ételnél.

A hagyományos cukorborsó főzelékbe rakunk fokhagymát is, ebbe azért nem kell külön, mert a tejföl is elég fokhagymás. (Legalábbis nálam, attól lesz olyan igazi tejföl íze.)

A cukorborsó főzeléket sokan cukrosan, édesen szeretik, nem sósan, mint én. Ezért, ha úgy érzed számodra az lenne a megfelelőbb, akkor ne sózd, vagy csak minimálisan, és ízesítsd sztíviával, juharsziruppal, agavéval, vagy mézzel.

Fasírozottal tálalhatjuk, vagy önmagában.

Egészségre gyakorolt hatása:

Mungó bab: Magas az ásványi anyag és vastartalma, B és C vitamint tartalmazó igazi fehérjeforrás.

A paprikában megtalálható: A-provitamin (karotin), B1-, B2-, C- és B6, P -vitamin, valamint folsav. A C-vitamintartalma jelentős. Étvágygerjesztő, izzasztó, és vizelethajtó. A hegyes, zöldpaprikák gazdagabbak C-vitaminban. Gazdag káliumban. A kapszaicin nevű alkaloida adja a csípős ízét. Gyulladás csökkentő, antioxidáns. Fokozza a nyálképződést, és elősegítheti a nyugtató neuropeptidek (enkefalinok, endorfinok) kibocsátását az agyban. Étvágyjavító, emésztést elősegítő. Csökkenti a vérnyomást.

Szójaolaj: Az esszenciális zsírsavforrások egyik legfontosabb forrása, mivel nem csak n-6, hanem n-3 zsírsavakat is tartalmaz. Véd a csontritkulás, menopausa, szív- és érrendszeri és daganatos megbetegedésektől.

A Himalája só 250 millió éves, őstengeri só, mely 84 féle ásványi anyagot tartalmaz. Kitermelése kézzel történik. A világ legegészségesebb sója.

6 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néz ki! Egy kérdés: a mungóbabnak ugye le kell szedni a zöld külső héját, vagy az is fogyasztható? Te hogyan szoktad?

    VálaszTörlés
  2. Én nem szedem le, az is ehető. Az adzuki babnál is könnyen lelehetne szedni, de elég macerás, és kipróbáltam anélkül is, és nincs nagy különbség. Szóval ha nem "Hamupipőkeként" szeretnéd az idődet eltölteni a konyhában, akkor nyugodtan használd fel így. Nagyon finom!

    VálaszTörlés
  3. Na ez a főzelék nekem még szimpatikusabb!
    Szeretem a mungóbabot...és az a fasírozott! Most aztán kíváncsi lettem, milyen lehet az íze?!
    És az a tányér...szép darab.

    VálaszTörlés
  4. A tányért levendula virágok díszítik. Férjem kedvenc virága, és neki vettem ezt a tányért a névnapjára.

    Legközelebb lencsefőzeléket teszek fel!

    VálaszTörlés
  5. Tényleg olyan a képen, mint az eredeti. :)

    Nagyon szeretjük a lencsét. Remélem, ez is zamatos. Ahogy olvasom az ételleírásokat, egyre kevésbé tűnik ízetlennek a nyers konyha.:)

    VálaszTörlés
  6. Hát sok minden elmondható a nyers konyháról, de hogy ízetlen?! Jól, látod, zamatosak, finomak, és igazán kreatív dolgokat tudsz létre hozni a nyers konyhán belül. Alkothatsz, létre hozhatsz, új, természetes ízeket, kombinálhatsz, és egyesíthetsz! A variációk kombinációja végtelen!

    Lesz potluck, áprilisban Veszprémben, ott személyesen megismerkedhetsz velem, és megkóstolhatod ételeimet! ( Szerintem édesség is lesz :)) lásd: programajánló menü ( fent)

    VálaszTörlés

"Minden igazság három stádiumon megy keresztül: Először kinevetik,
Majd erőteljesen ellenzik,
Végül pedig mint maguktól értetődő dolgokat fogadják el őket. "


A. Schopenhauer


Nézd meg a Bemutatkozó videómat és az Ajándékaidat!

Hírlevél feliratkozás és Webáruház regisztráció előtt kérlek, kattints IDE!