Bevezeto

"Minden igazság három stádiumon megy keresztül: Először kinevetik, Majd erőteljesen ellenzik, Végül pedig mint maguktól értetődő dolgokat fogadják el őket. "
A. Schopenhauer

Vegán Tanfolyam


Szaffina Fűszerkonyha Facebook oldalán heti, napi rendszerességgel új cikkekkel, receptekkel várlak, ott tudtok követni továbbra is! Várlak ott szeretettel! Ott találkozunk!


2012. június 2., szombat

Nyári gyümölcsök


Anyuka (Karesz édesanyja) megint hozott nekünk igazi, kerti gyümölcsöket, cseresznyét, meggyet, ribizlit.

Nyáron jóval több gyümölcsöt fogyasztunk, mint általában, és nincs is ezzel semmi baj, sőt! Anyatermészet éppen azért adja, hogy ebben a meleg évszakban ezek lássanak el bennünket hűsítő folyadékkal, és azokkal a nyomelemekkel, vitaminokkal, melyekre éppen most van szükségünk! Részesítsük előnyben a finom, zamatos hazai gyümölcsöket, és főleg a bio, illetve a kerti terméseket. Figyelj szervezetedre, hogy megfelelő folyadékot kaphasson a melegben, továbbá hogy a gyümölcsöket a lehető legegyszerűbben, legtisztábban, minden feldolgozás nélkül fogyaszd! A gyümölcsöket lehetőleg ne össze-vissza egyed, lásd: gyümölcsök emésztése, a délelőtti órák a legtökéletesebbek a gyümölcsfogyasztásra, mert ezek szinte már előemésztett táplálékok a szervezet számára, és nem terheled meg vele a gyomrod és beleid. Étkezések előtt fogyaszd egy-két órával, és soha sem étkezés után, mert különben torlaszok alakulnak ki, és gázosodás, puffadás az eredmény, és erjedés…


A gyümölcs épp olyan étel, mint más, tehát ne igyál előtte és utána közvetlenül, ez nem tesz jót az emésztésednek, a több folyadékkal kívánod, akkor turmixold össze!



Még a legnagyobb melegben is, és főleg sport után, figyelj arra, hogy ne túl hűs „üdítőt” (tisztított víz, édesítő nélküli limonádé, frissen facsart gyümölcslevek) igyál! Szervezetednek ez olyan mintha hirtelen leforráznád! Nyugodtan, és ne túl hidegen!


A gyümölcs tisztít, táplál, és élénkít! A zamatos, lédús gyümölcsöket részesítsd előnyben, banánt, és aszalt gyümölcsöket most kevesebbet fogyassz, élvezd a hazai szezonális portékákat, amit a természet ad asztalodra!


A bogyós gyümölcsök fogyasztása kutatások által is bizonyítottan még jobban elősegítheti a fogyást.

Figyelj testedre, mi az, amit kíván, mire van szüksége, milyen színű, és ízű gyümölcsöt, termést kíván meg! És cselekedj az szerint! A szervezet elég intelligens ahhoz, hogy útmutatóul szolgáljon számodra! Lásd bővebben: Ízek színek világa.

Mire jók a gyümölcsök? Erről már írtam itt.


Ha teszik a cikk, oszd meg ismerőseiddel Facebookon!

Oszd meg a Facebookon


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

"Minden igazság három stádiumon megy keresztül: Először kinevetik,
Majd erőteljesen ellenzik,
Végül pedig mint maguktól értetődő dolgokat fogadják el őket. "


A. Schopenhauer


Nézd meg a Bemutatkozó videómat és az Ajándékaidat!

Hírlevél feliratkozás és Webáruház regisztráció előtt kérlek, kattints IDE!