Bevezeto

"Minden igazság három stádiumon megy keresztül: Először kinevetik, Majd erőteljesen ellenzik, Végül pedig mint maguktól értetődő dolgokat fogadják el őket. "
A. Schopenhauer

Hírlevél feliratkozás előtt kérlek, kattints IDE!

2014. március 10., hétfő

Szex és az Egészség


A nőiesség megéléséhez hozzátartozik a szexualitás, és a szerelem is. A női kiteljesedéshez, és az egészség megőrzéséhez ez rendkívül fontos. A női báj, a kecses mozgások, a smink, a díszítések, a frizura, az illatok, a tánc, a zene, az éneklés, mind a női princípiumot teljesíti ki, és hívogató a szexualitásra. Annyira nő a nő, amennyire férfi a férfi. És ez fordítva is igaz. A feminin tulajdonságok egy nőben erősebben kell hogy legyenek, ezáltal gerjesztik fel a férfiakban a maszkulin természetet. Hagyni kell a nőnek, hogy megélje a nőiességet, és a férfinak a férfiasságot. Ez rendkívül fontos, főleg a mai karrierre vágyó, sikerorientált, elférfiasodott, megkeményedett női társadalomban. A szexualitás és a szerelem lényeges a női lélek számára. A szex és a szerelem nem ugyanaz. Bár nagyon sokan összekeverik őket, mert nem tudják az érzelmeiket megfelelően kimutatni, megnevezni, és az érzelmi szálakat bevonják a szexualitásba. Ez közel sem jelenti azt, hogy a szexhez nem szükségesek az érzelmek, sőt igenis fontosak, csak azok ösztöni vágyak, míg a szerelem egy erős érzelmi energia. Az igazi kiteljesedést, és az orgazmus ”nirvánáját” a szerelmen alapuló szexuális együttlét tudja igazán létrehozni.

A szexualitás egy öröm energia, egy eufórikus boldogságtól kitőrő, szenvedélyes érzés. Ez az energia felerősíti az öngyógyító képességünket is. Az energia áramlás felfokozódása, ami a két fél között létrejön vitalizálóan hat az egész szervezetünkre. A pulzusunk szaporábbá válik, a hormonok felgyorsulnak az ingerületátvivő anyagokon keresztül. Az érintés, a szaglás, a tapintás, a látás, becéző, kedves szavak hatására beindulnak az ösztönök és a nő kinyílik a szexualitásra, akárcsak egy rózsabimbó, vagy egy lótuszvirág. Mindezeknek az érzékeléseknek együtt kell, hogy létrejöjjenek, hogy harmóniába, összhangba hozza a nőt, és annak vágyait. Hiába sármos egy férfi, ha bőre illata nem ”megfelelő” az adott nő számára. Nem véletlen vannak a parfümök kifejlesztve, különböző bőr és kategóriák szerint. A szexuális zsongást ezek az ingerek váltják ki. A szexualitás eredményeként az egész testünkben feszültségi állapot jön létre, megfeszülnek az izmok, emelkedik a vérnyomás, növekszik a pulzusszám, vér áramlik a nemi szervekbe. A szexualtiás ”nirvánája” az orgazmus, mely hatása alatt a pulzusszám annyira megemelkedik, mint egy 10 kilométeres futás után. A szívizomzat megerősödik, jobb lesz a vérkeringés, lassul a koleszterin felhalmozódás, és a zsírok lerakódása. Nem véletlenül mondta egyszer Madonna: „Akinek megfelelő a szexuális élete, annak nincsenek súly problémái.” Természetesen azért ez így nem törvényszerű, és sokkal összetettebb a dolog ennél, de az biztos, hogy a szexuális együttlétek növelik a zsírégetést. Minél többször szeretkezünk, annál többször kívánjuk, és olyan izmokat is megtudunk mozgatni, amit nem feltétlenül mozgatunk meg egy-egy torna, vagy edzés alatt. Gondoljunk csak a különböző szexuális, örömöket okozó pózokra! A szeretkezés, ami szerelmen alapszik két fél között, endorfinokat szabadít fel, boldogság hormonokat, ami szétáramlik az egész szervezetben. Olyan hormon kiáramlás ez, amely fizikailag és pszichésen is megerősít bennünket. Fizikailag erősíti az immunrendszerünket, azaz a védekező ”pajzsunkat”, erősödnek az izmok, és a vérellátás. Pszichésen pedig lelkünk erősödik, egyféle összeköttetést erősítünk meg kedvesünkkel, illetve önbizalmunkat is erősíti, mert a nő és a férfi igazán kitud teljesedni a szexualitásban. A feszültség végül az orgazmusban oldódik fel, és ezt követően az egész testünk elernyed, az arc kipirosodik, a szemek csillognak, és igazán teljesnek, és örömittasnak érezhetjük magunkat. Lényeges, hogy a nők is megéljék megfelelően az orgazmust, ne csak színleljék, és egyformán juttassák el egymást a csúcsra. Szavakkal, kézrátéttelel mondjuk el, mutassuk meg, mi és hol esik jól és hogyan. Ahogy a férfinak, épp úgy a nőnek is fontos, hogy kielégüljön, és a szeretkezés végén megöleljék egymást a párok. Ezzel megerősítve az összetartozást, és a szexualitás örömének háláját. A szeretkezés tulajdonképpen az adás egyféle formája. A nő a befogadó, a férfi az adó. De mindketten adnak és fogadnak, ezért mind a közeledést, az előjátékot, magát a szexuális együttlétet, és az utójátékot is megfelelő alázattal, megbecsüléssel, hálával, és köszönettel, de a leglényegesebb, hogy szeretettel fogadjuk! Önmagunk kitárulkozása, levetkőzése, mind testileg, mind lelkileg egyféle bizalom a másik felé, olyan intim zónánkba engedjük a másikat, és olyan testi hajlatok megpillantását is engedjük, amit másnak nem. Ezek ajándékok, ezért megbecsüléssel fogadjuk őket! A szexualitás akkor élvezetes, ha gyönyört és szerelmet is tud adni, egy mélyebb és felemelkedőbb érzést! Amikor a két fél egymás megbecsülésén és szeretetén alapszik.

A holisztikus gyógyászatban rendkívüli fontosságot kap az érintés. Kutatások igazolják, hogy azoknak a kisbabáknak, amelyeket napjában többször is érintettek, vagy olyan betegeknek, akiket többször megsimogattak, az immunrendszerük és a pszichéjük is erősebbé vált. Az érintés a szexualitásban jelenik meg a legerőteljesebben, ezért mindenképpen gyógyítójellegű is, amennyiben örömteli szeretkezésről van szó.

Azok, akik rendszeresen szeretkeznek megőrzik az egészségüket, kevésbé hajlamosak a szívinfarktusra, ellenállóbb lesz a szervezetük különféle betegségekkel szemben, a béta-endorfinok felszabadulása következtében növekszik az örömérzés és enyhül a stressz, növekszik az önbizalom érzése, és a szépség érzése. Kitolódik az élethossz, és fiatalosabbá válik a bőr. A szexuális energiaáramlás harmóniát, kiegyensúlyozottságot hoz a kapcsolatokba, elmélyíti az együvé tartozást, és megerősíti a szerelmet. Ennek gyümölcse pedig a két félből létre jövő, megfogant és megszülető szerelem gyermek. 

„Szeretkezni annyit jelent, mint eggyé válni a másikkal. Testben és lélekben igazán átadni magunkat. Érezni a másik porcikáját, leheletét, izzadását, erejét, szíve lüktetését, hangja lágy suttogását, bőre érintését.”

„A szeretkezés más. Átvezet egy másik dimenzióba, egy másik világba. Ahol csak te vagy és a szeretett kedvesed. Ahol nem csak a testeteket adjátok át egymásnak, de lelketek egy darabkáját is. Az orgazmust nem csupán a fizikai szinten élitek át, hanem szellemi, lelki és energetikai szinten is. Borzongsz a csúcstól, mintha elérnél a Nirvanába, és olyan örömteli boldogságot élsz át, hogy sírni tudsz az örömtől. Ez az érzés az, ami még jobban elmélyíti a kapcsolatot. Az egymásra jobban odafigyelés, egymás testének apró rándulásainak megismerése, átélni együtt az öröm csúcsát, úgy hogy testünk is beleremegjen.”

„A szexualitással érzéseket adunk ki magunkból, adunk át a másiknak, érzéseket, energiákat szabadítunk föl, levezeti a feszültséget, könnyebbé tesz, ugyanakkor feltölt.”

„Mert a szexualitással kifejezhetünk olyan érzéseket, érintéseket, melyet csak így tudunk a másikkal éreztetni. Igenis szükségünk van arra, hogy nőnek és férfinak érezhessük magunkat, hogy valaki átöleljen, hogy valaki úgy lásson, hogy senki más, hogy ismerje testünket - lelkünket, elfogadjon bennünket olyannak, amilyenek vagyunk, hogy valakivel átéljük a beteljesedés örömét. Szükségünk van a gyengéd érintésekre, kedves pillantásokra, cirógatásokra, halk suttogásokra, becéző szavakra, izgalmas, intim pillanatokra, melyek csak a miénk.”

Részletek az „Esküvő Tabuk Nélkül” című könyvből. A könyv elérhető az Esküvő Tabuk Nélkül blogon.


A szexuális örömöket mi sem tudná a legjobban megismertetni, megtanítani, mint az indiai ősi kúltúra, a Káma-Szútra. Ezért a szexualitásról még ennek tükrében is ejtek szót.

„A védikus tudomány pontosan leírja az élet négy értékét. Az emberi életben, mind a négy értéknek, mind a négy nemes célnak meg kell lennie. Az első érték a dharma. Az igazságot és a lelkiséget jelenti. Artha, az anyagi jólét. Ahhoz, hogy könnyebben éljünk, anyagi javakra van szükségünk. A káma, a vágyakat jelenti. Minden embernek, minden teremtett lénynek vannak vágyai. Nemi vágyak, a boldogság vágya, a tudás vágya, mindenféle vágyak, amelyeket ki kell elégíteni. És végül a moksha, ami felszabadulást jelent. Felszabadulást vagy megváltást, egyesülést, vagy a tökéletesség elérését. Ez a négy alapvető vagy nemes célja van életünknek. A tantrizmus azt is kimondja, hogy az embereknek és más teremtett lényeknek négy alapvető ösztönük van. A táplálkozási ösztön, az alvási ösztön, és a szaporodási ösztön, valamint a félelem. Az ember abban különbözik az összes valamennyi élőlénytől, hogy van egy különleges érzése is. Ez pedig a dharma. Igazságot jelent és a boldogság, a végtelen boldogság elérését.”

Domar Singh Maradiya, a Hindu filozófia és a jóga tanára, aki orvos és az indiai egészségtan, az ayurvéda szakértője. 

A Káma-Szútra szerint az indiai nőknek és a férfiaknak 25. életévükig kell megőrizni a szüzességüket, addig tanulnak, elsajátítják a társadalom törvényeit, a természettudományokat, valamint a szellem tudományokat. Ezekben az években mind a nőknek, mind a férfiaknak meg kell őrizniük a szüzességüket. Csak házasságkötés útján tagjai a felnőtt társadalomnak és csak akkor kezdik el élni a nemi életet.

A Káma-Szútra pontosan azért hivatott, hogy leszámoljon a tilalmakkal, az előítéletekkel és azokkal a normákkal, melyek megszabták hogyan nem lehet szeretkezni. A Káma-Szútra eltörli ezeket a merev normákat, és arra tanít, hogy a szeretkezés spontán, bizalmas, és meghitt legyen. És hogy a nők is aktívan részt vegyenek a szeretkezésben. Az indiaiak szerint ahol öröm, és élvezet van, ott az ember is gazdagodik. A szomorúság ezzel szemben gátolja az embert. Az öröm viszont alkotásra, az életre, a folytatásra serkenti. 



Az érintkezés révén létrejövő ingerlés elengedhetetlen feltétele a testi és lelki egészség megőrzéséhez. Az érintkezési technikák kulcsfontosságúak lehetnek a gyógyulásban is. A Káma-Szútrában, az alingánának nevezett ölelést, rendkívül értékesnek tulajdonították, mind a gyógyászat, mind a szerelem szempontjából. A Káma-Szútra nem csak a fizikai gyönyörrel foglalkozik, hanem mindenféle élvezettel, gyönyörrel. A Káma-Szútra arra tanít meg, hogyan teljesítsük be nemi vágyainkat, hogyan elégítsük ki ezeket a szükségleteinket, és hogyan szerezzük meg ezeket az élvezeteket. 64 művészetet említ, mely hozzátartozik a teljesebb élethez. A 64 fontos szám a Hindu kúltúrában. Ez a 64 művészet összeségében: a zene, a rajzolás, az irodalom, a költészet és a tánc. Ezek az indiai történelem ősi gyökeréhez nyúlnak vissza. A zenével és a tánccal már elkezdjük az udvarlást, a szexuális izgalmakat. A 65. művészete, amely magába foglalja az egésznek a lényegét, mégpedig az, hogy hogyan szeressünk jobban. 




A Káma-Szútra nem hagyja figyelmen kívül a szerelmet. Nem csak fizikai egyesülést, de lelki kiteljesedést is jelent. Ha egy férfi beleszeretett egy kéjnőbe, megváltozhatott a viszonyuk. Ha a nő viszonozta a szerelmet, akkor különleges elbánásban részesült, ajándékokat kapott tőle, beszélgettek, és minden kívánságát teljesítette. A nő azonban továbbra is megkapta a pénzét, hiszen abból élt. 



A nők jázmin virágokkal díszítették hajukat, testüket, jázmin olajjal kenték be testüket, jázminnal illatosították be a szobát. A jázminnak jellegzetes illata van, megteremti a romantikát. Évezredes indiai hagyomány, ha egy férfi jázminokkal kedveskedik egy nőnek, még ma is azt jelenti, hogy érdeklődik iránta. Indiában a jázmin a vonzerő jelképe.

Az indiai templomokban is megtalálhatóak a szexuális szobrok, festmények. Ez is csak azt mutatja, hogy a szex az élet elválaszthatatlan része. 



A Káma vágyakat jelent. A vágy pedig az ember legbensőbb, legtitkosabb része. A szellemiségre is utalhat, ebben az esetben a kreativitást jelenti. Kúltúrális és művészeti fejlődést, illetve átalakulást is jelent. A káma nem más, mint önmagunk feltárása, vágyaink megjelenítése és annak örömteli megélése. A szexualitással eljuthatunk egy magasabb síkba, megélhetjük a szellemi, lelki gyönyört is, ez az igazi kiteljesedés. Egyféle átszellemülés, ezáltal nem csak fizikailag elégülünk ki, de lelkileg is.

A Káma-Szútra csoportosítja a nőket és férfiakat, több szempontból is, pl: a nemi szervek mérete és alakja alapján. A csoportosítás célja nem a minősítés, vagy az értékelés, a nemi szervek nagysága nem függ össze a minőségükkel. A csoportosítás egyedüli célja az, hogy a két fél jellegzetességei alapján megtalálja a szexuális együttlét ideális pózát. Csoportok a férfi lingájának mérete alapján lehet: nyúl, bika, vagy csődör. A nő a jónia mélységének és keskenységének függvényében lehet: őztehén, kanca, vagy elefánt.

 

Az ókori indiai bölcsek azt tartották, hogy az emberi test és tudat, olyan, mint egy energiától feszülő golyó. Alján rések vannak, azon keresztül szivárog el az életenergiája. Ilyen a húgycső, a végbél, és a nőknél a hüvely. Azt tartják, ha ezek izmait tornáztatják és erősítik, lezárják a golyó réseit. Így a szexuális élet nem okoz egészségügyi problémákat, nem jár energia veszteséggel. A Hindu jógában a mulabandhának, vagy gyökér összezsugorításnak nevezett gyakorlat során szorosabb kontaktusba kerülünk a nemi szerveinkkel, előjönnek szexuális érzéseink, javul az altest vérellátása, a férfiak jobban szabályozhatják a merevedést és az ejakulációt. A nők hüvelyizmai a szülés után gyorsabban rendbe jönnek, és ennek a gyakorlatnak köszönhetően olyan nők is átélhetik az orgazmust, akiknek ez korábban nem sikerült.

Mulabandha gyakorlat: A szexualitáshoz szükséges izmainkat, mint pl: a hüvely, vagy a fallosz, lényeges hogy edzük, erősítsük őket. Ami lazításból és összehúzásból áll. Az ágyékot a farkcsonttal összekötő izmok összehúzása és lazítása a feladat. Közéjük tartozik a végbél záró izma, és a belső izmok. Ezt a gyakorlatot a nyugati orvostudomány is alkalmazza, és a különböző női, intim tornák is.



Forrás: a „Káma-Szútra, a gyönyörök órái” filmből.

Ajánlom Kedves Olvasóinknak „Kama Sutra: A Tale of Love” filmet.



Teljes film angolul:

http://www.youtube.com/watch?v=23t7hMPVeHU

Szeretettel: Szaffina

Hétfőn délután, Mátyás Anita: „A Nők kezében a Minden-S-Ég” cikkét osszuk meg veletek. Jó tanulást, hasznos időtöltést, és jó szórakozást kívánunk, nem csak nőknek! :)

Várunk szeretettel!

Oszd meg minél több helyen!

Köszönjük!

Nők Hete részletes programismertető, és videó itt.


Az alábbi ajándékokat adjuk havonta, ha január 31-ig jelentkezel a vegán tanfolyamunkra

Ne hagyd, hogy másokon múljon családod és környezeted egészsége!

Mi a véleményük azoknak, 
akik már részt vettek a Vegán tanfolyamon?
Kattints ide a videókért, és az ajándékokért!



Kíváncsi vagy mit tartalmaz az ételkészítő 1.-es csomag,
és az ételkészítő 2.-es csomag?

Ott leszek veled, a képernyőn keresztül, és segítek, 
hogy elkészíthesd a finomságokat!

Kattints, az ételkészítő 1. csomag és ételkészítő 2. csomag, kedvezményeiért!






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

"Minden igazság három stádiumon megy keresztül: Először kinevetik,
Majd erőteljesen ellenzik,
Végül pedig mint maguktól értetődő dolgokat fogadják el őket. "


A. Schopenhauer


Nézd meg a Bemutatkozó videómat és az Ajándékaidat!

Hírlevél feliratkozás és Webáruház regisztráció előtt kérlek, kattints IDE!