Bevezeto

"Minden igazság három stádiumon megy keresztül: Először kinevetik, Majd erőteljesen ellenzik, Végül pedig mint maguktól értetődő dolgokat fogadják el őket. "
A. Schopenhauer

Vegán Tanfolyam


Szaffina Fűszerkonyha Facebook oldalán heti, napi rendszerességgel új cikkekkel, receptekkel várlak, ott tudtok követni továbbra is! Várlak ott szeretettel! Ott találkozunk!


2013. szeptember 20., péntek

Évfordulós torta


Egy kedves házaspár fordult hozzám azzal a kéréssel, hogy 30. évfordulójuk alkalmából készítsek egy egészséges, élő tortát. Nagyon szívesen vállaltam, bár izgultam is a végeredmény miatt, hiszen egy ilyen felkérésre az ember szeretne beleadni mindent! Persze ilyenkor jelenik meg Murphy és a kíméletlen törvényei…Például a tortaformából alig tudtam kivenni a tortát, ezért kicsit a széle megcsúszott… Egyébként is jóval nehezebb kiszedni egy nyers tortát, hiszen míg egy sütöttnél előre kivesszük a lapokat, és úgy kenjük meg, addig, egy nyers változatnál a formába pakolunk mindent s a végén csatoljuk csak le a formát.

A torta négy szintes lett, négy színnel és ízzel.

Az első szint: torta alap: 3 banán, zabkorpával és útifűmaggal dúsítva, és karobporral ízesítve. Összekeverjük, hogy szilárd állagú legyen, sokáig ne várjunk vele, és tegyük is bele a formába. Édesítő külön nem kell hozzá, a banántól így is nagyon édes. Karobpor mellé tehetünk egy kis holland kakaóport, ha szeretnénk csokisabbra, kicsit keserűbbre.

Második szint: Túrókrém: Beáztatott mandula (legalább két éjszakán át), összeturmixolva pépesre, hogy túró állagot kapjunk, vigyázzunk ne legyen túl krémes! Aprítógép is tökéletes erre! Hozzákeverünk beáztatott mazsolát, és frissen facsart citromlevet, és kikapart vanília port. Kevés sztíviával ízesíthetjük, vagy juharsziruppal. Dióval is készíthetjük, természetesen ezt is be kell áztatni két éjszakán át, és átmosni, leszűrni. A manduláról áztatás után, ha gondoljuk lehúzhatjuk a héját. A túrókrémet rákenjük a tortalapunkra.

Harmadik szint: Mákos krém: Bio mákot, legalább két-három csészényit, ledaráljuk finomra, és összekeverjük sztíviával és frissen facsart citromlével. Ebbe is tehetünk beáztatott mazsolát, bár szerintem akkor túl mazsolás édességet kapunk. Én nem tettem bele, mivel a túrókrémbe már volt.

Lényeges megjegyeznem, hogy a krémeket útifűmaggal dúsítottam, vártam egy kicsit, és amikor már kicsit megdermedtek, tehát biztos voltam abban, hogy ”megállják a helyüket”, akkor kentem őket, egymás után.

Tehát tortaalap, túrókrém, mák krém, és a tetejére jött a barack krém. Ami nagyon egyszerűen elkészíthető, akár csak a többi szint: leturmixolunk 4-5 szem, jól átmosott és lehéjazott barackot, víz nélkül, és útifűmaggal dúsítjuk, krémesre. Amikor már sűrű az állaga, amolyan kocsonyás, akkor rákenjük a mákos krémre.

És végül jöhet a díszítés! Én kék szőlőszemekkel és barack szeletekkel díszítettem körbe. Egy vastagabb barack cikket bevágtam több csíkot, és azt legyezőszerűen nyitottam szét. Ezeket a barack cikkeket egymással ellentétesen raktam fel, hogy még szembetűnőbb legyen.



Ezüstös szívecskét, és két számot tettem még fel, gyertyából. A számokon is jól látható az apró kis piros szívecske, mely jelzi a szeretetet, és a szerelmet a párnak.

A végeredmény: jól sikerült, elégedett voltak, finom volt, (ezt mi is leteszteltük előtte egy héttel, férjemnek volt a szülinapja és ezt készítettem, annyi különbséggel hogy nem volt benne mákos krém, és dióból készült a túrókrém.)

Ezúton is kívánok még
nagyon sok boldog évet nekik!

És köszönöm, hogy elkészíthettem erre a jeles napra ezt a nyers, egészséges tortát!

Ha tetszik a cikk, oszd meg ismerőseiddel Facebookon!

Oszd meg a Facebookon


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

"Minden igazság három stádiumon megy keresztül: Először kinevetik,
Majd erőteljesen ellenzik,
Végül pedig mint maguktól értetődő dolgokat fogadják el őket. "


A. Schopenhauer


Nézd meg a Bemutatkozó videómat és az Ajándékaidat!

Hírlevél feliratkozás és Webáruház regisztráció előtt kérlek, kattints IDE!