Bevezeto

"Minden igazság három stádiumon megy keresztül: Először kinevetik, Majd erőteljesen ellenzik, Végül pedig mint maguktól értetődő dolgokat fogadják el őket. "
A. Schopenhauer


Kattints a részletekért!


Nézd meg a Bemutatkozó videómat és az Ajándékaidat! Hírlevél feliratkozás előtt kérlek, kattints IDE!

2012. június 10., vasárnap

Egészségnapon voltunk

Tegnap Balatonalmádiban került megrendezésre az Egészségnap, és nagyon jól sikerült! Új és ismerős arcokkal találkozhattunk. Örömmel és kedvességgel fogadtak, jó érzés ilyen helyre újra és újra eljönni!

Az előadáson két rövid kisfilmet vetítettünk le, beszéltem az élő ételek gyakorlatias részéről, mit, hogyan és miből készítsünk el. Kóstolóként lucerna csírát és zöldleveket vittem, ami még a gyerekeknek is ízlett! Minden résztvevő kapott egy kis ajándékdobozt, amit én készítettem.

Előadás után pedig dedikáltam, és szívesen válaszoltam a kérdésekre.



Kiállítók közül mézes barátaink is ott voltak, Takács Ferenc gyógynövényes asztalánál finom teákat lehetett kóstolni, kézzel készített szappanok, Biobolt, Ökonet portékák, és a Csikos lekvár család vett részt.


Színvonalas élményt nyújtott nekünk délutáni ételkészítésével, és egyben előadásával, Kocsis Bálint, a Csikos lekvár megálmodója, és tulajdonosa.


Többféle salátát készített, élő levest, és megemlített jó pár érdekességet a levenduláról, és különböző fűszereinkről, melyeket talán nem is használunk annyira. Így nem csak az én számból hallhatták az emberek, hogy milyen fontos lenne az enzimdús táplálkozás, a minél több nyers, ropogós étel!

A nap végén Enrico adott koncertet.

Kaptam ajándékba egy Csikos lekvárt, amit nagyon köszönök, ezúton is! Ami egyébként nem is lekvár, hanem Ratatouille szarvasgombával. Finom volt! Amiért különlegesek ezek a Csikos termékek, legyen szó édesről, sósról, hogy nincs bennük különböző féle káros E-származék, édesítőként pedig sztíviát, vagy természetes gyümölcscukrot használnak. Ajándéknak is kiváló, mert nagyon csinos kis üvegekben adják.

A rendezvény főszervezőjétől, Juhászné Vincze Esztertől pedig ezt a szép lila virágot kaptam, ment a ruhámhoz… : )

Egy kis virág lesett ezért ezt fel is tűztem a hajamba. Mire hazaértünk szakadt az eső, de egy élmény volt!


Ha tetszik a cikk, oszd meg ismerőseiddel Facebookon!

Oszd meg a Facebookon

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

"Minden igazság három stádiumon megy keresztül: Először kinevetik,
Majd erőteljesen ellenzik,
Végül pedig mint maguktól értetődő dolgokat fogadják el őket. "


A. Schopenhauer


Nézd meg a Bemutatkozó videómat és az Ajándékaidat!

Hírlevél feliratkozás és Webáruház regisztráció előtt kérlek, kattints IDE!