Bevezeto

"Minden igazság három stádiumon megy keresztül: Először kinevetik, Majd erőteljesen ellenzik, Végül pedig mint maguktól értetődő dolgokat fogadják el őket. "
A. Schopenhauer

Vegán Tanfolyam


Szaffina Fűszerkonyha Facebook oldalán heti, napi rendszerességgel új cikkekkel, receptekkel várlak, ott tudtok követni továbbra is! Várlak ott szeretettel! Ott találkozunk!


2011. június 6., hétfő

Itt a vége. Pont.


Az elmúlt napokban lehetőséget adtam, hogy mindenki kiélvezhesse a véleménynyilvánítás különböző formáját a borítóval kapcsolatban. Ennek most vége.

Szeretnék végérvényesen pontot tenni a blogommal, a könyvemmel, és minden engem érintő dologgal kapcsolatban!

Őszinte leszek, mint mindig. Tőlem ne is várjon senki mást! Soha nem álltam be bólogatóként azért a sorba, hogy szeressenek. Nem áltatom magam mások előtt, és nem is játszom meg magam.

Őszinte, tisztességes, és hűséges ember vagyok! Azt hiszem, ezen a három ponton már rengetegen bedőlnek … (Akinek nem inge nem veszi magára, csak ne játsszuk meg magunkat, azt ne!)

Egy éven keresztül adtam önmagamból, írtam, megosztottam tapasztalataimat, tanácsokat szolgáltattam, órákat foglalkoztam azokkal, akik írtak nekem. Segítettem. Önzetlenül. Mindig is jó érzés volt adni. És mindaddig jó is voltam, bizonyos emberek számára, ameddig „csak” adtam. „De hogy merészelek én pénzt kérni bármiért is!?”

Olyan embertől kaptam kritikát, akit nem ismerek, ő sem ismer igazán. Olyan kritikát, mely nyomdafestéket alig tűrő. Mely inkább hangzott felgyülemlett, vagy hirtelen felindult irigységből, gyűlöletből, semmint józanésszel átgondolt valódi jó szándékú kritikából. Olyan embert, aki csak rosszat írt rólam, miközben hónapok óta rendszeresen nézi leveleim, írásaim, ajándékot is kapott. (Gondolok az ingyenes könyvre, elemzésre.) Nem szabadott volna, de még is megérintett … És Ő fel sem fogja mit okozott szavaival.

Az embereknek valóban nagyon sok szabadidejük lehet. Más oldalakon és a sajátomon is azt tapasztaltam, hogy elég sok időt szentelnek olyan emberek, egy ügyért, ami valójában nem érdekli őket. De az Interneten való személytelen véleménynyilvánítás felbuzdítja őket arra, hogy fórumokon és különböző oldalakon kiéljék elfojtott vágyukat, haragjukat, irigységüket, bánatukat. Nem a valódiság tükröződik vissza.

Leszedtem a véleménynyilvánítást, mert értelmetlennek találtam. Nem tartom korrektnek, sem egységesnek. (Míg egy kérdésnél 5 kattintás volt, egy kérdésnél semmi, pedig úgy lett volna korrekt, ha egy személy mindenre válaszol, és csak egyszer kattint.)

Most mindenki mélyen nézzen magába!

Mennyire volt őszinte? Vagy csak idejött, meglátta a borítót és „csak” kattintgatott.

Éreztem, volt, aki őszinte volt, de volt, aki nem. Pár embernek legalább annyi esze lett volna, hogy elolvassa a cikket, és megtudja ki van a képen… De sajnos nem mindenki van azon a tudati szinten, hogy megértsen egyszerűnek tűnő, lényeges dolgokat. Ezt el kell fogadnom.

Elfogadás? Mit is jelent? És vajon őszintén hány ember érti ezt?

Vajon hány embert értette meg a fotó lényegét? És hogy tulajdonképpen nem a fotó a lényeges, hanem ami benne van! Hány ember értette meg, hogy ez mennyi munkával járt? Hogy szívemet – lelkemet tettem bele a receptes könyvbe, hogy tovább adjam azt.

Hogy valódi célom az volt, hogy a természetes életmódot közvetítsem.

Nincs semmi szégyellni való a képben. Nem retusált, művi, mint a legtöbb kép, melyet szórólapokon, újságokban látunk. És ez a legfőbb baj, hogy ezeket fogadjuk el igazságnak. Ezzel is torzul az énképünk.

És nem csak a miénk, ”felnőtteknek”, de a feltörekvő nemzedéknek is.

„Ki tudja, miért van az, hogy amikor a művirágok szépek, azt mondják: „Milyen gyönyörűek, mintha igaziak lennének!” És amikor az emberek valódi virágot látnak, azt mondják: „Milyen szép, mintha nem is lenne igazi!”

/Sivano Agusti/

Célom nem a szexualitás, vagy magamutogatás volt. Különben más pozícióban, beállításban történt volna meg, és valóban nem a könyvem borítóján tetszelegne.

És ha valaki felhördül azon, hogy miért nem egy újabb kalács, vagy kuglóf került a tízezredik receptes könyvre, ami elveszik a polcok sorai között, azok most nagyon mélyen nézzenek magukba, akár hány évesek!

Nézzenek szét otthonukba és dobják ki az összes olyan tárgyat, könyvet (mese, és ifjúsági könyveket is beleértve) naptárakat, festményeket, képeket, szobrokat, ami kicsit is a szexualitást juttatja eszükbe. Vagy amelyen kissé sejtető az ábrázolás …

Ó! Mennyi könyv maradna?

És az is minő érdekesség, hogy amikor bikiniben látunk valakit nem háborít fel. Holott a zöldségek jóval többet takarnak, mint egy falatka kis tanga bugyi. Csak hát ez sejtet … ugye … és sokan megjátsszák magukat: „Ó, én nem!” … és felháborodnak! És ezek a prűd emberek otthon nézegetik a szex újságokat, videókat …

Készült rólam bikinis kép, érdekes mód, azt senki nem támadta meg … sőt!

Továbbá, számomra az is elég érdekes, hogy emberek hónapokig olvassák hírleveleim, ajándékokat kapnak, majd hónapok múlva közlik velem, hogy semmit nem ér (most csak udvariasan írom le) a munkám. Ez éppen olyan, mintha közölném a férjemmel 8 év után, hogy valójában semmit sem adott a kapcsolat.

Van, aki nem ért velem egyet, és még is feljön a blogra! Időt pazarol rám! Miért is?!

Ezért mondom, hogy bizonyos embereknek, rengeteg felesleges ideje van, melyet elfecsérel, haszontalan dolgokra!

„Ha valakinek nem egyeznek meg a szavai és a tettei, vagyis olyat mond, amit nem csinál, vagy mást csinál, mint amit mond, akkor egy szavát se higgyétek el!

Mert az, az igazság, amit cselekszik, és nem az, amit mond.”

/Feldmár András/

Ember vagyok én is, szívvel érző ember.

Elgondolkoztam. Tényleg ennyit ér a munkám?

Egy év munkája tűnjön el a semmibe, csak mert pár ember nem elégedett?!

Egyáltalán kik azok? Rendszeres olvasók, vagy jött – ment látogatók, akik örömüket élvezik a kattingatásban?

De inkább és előbb hallgatok profi szakemberekre, pl: könyvkiadó, őszinte, igaz barátokra, hűséges, szerető társra, (mely nem sok embernek adatik meg) mint irigykedő, ”gonosz” emberekre.

A könyvborító marad. És a blog is. Köszönöm a biztató leveleket, megjegyzéseket, melyeket az elmúlt héten kaptam. Nagyon sokat segítettek!

Őszintén még egy kérdés: Vajon megvenné-e az a könyvem, aki leszólta, ha megváltozna a borító? Nem.

Maradok tehát továbbra is önmagam.

A blogon továbbra is egészséggel kapcsolatos témák, cikkek, videók, receptek fognak megjelenni. Nem csatározási fórum. Ezt kérem, tegyék meg máshol, azok, akiknek szíve még erre áhítozik.

Őszintén bízom abban, hogy vannak még őszinte, tisztességes emberek, akik szeretik a blogomat, szeretik, amit csinálok, meg is értik azt, és nem ártó szándékkal jönnek fel.

Nem számít, ha most pár ember elgondolkozik … az jót tesz … ha felháborodik őszinteségemen … talán mert eltaláltam büszkeségből, gőgősségből egy darabkát!

Továbbiakban csak azoknak szeretnék információt szolgáltatni, akik fel is tudnak nőni a feladathoz.

A többiek kérem, ne fecséreljék rám a „drága idejüket” …

És a lényeg! Ami belül van!

Finom magyaros ételek a könyvben, őszinte segítségnyújtás egy személyre szóló levélben, hasznos tanácsok egy cikkben, és segíteni szándékozó szeretet, a két szememben.

És nem kérek megjegyzést … mert tudom, valaki csak akkor tud megjegyzést fűzni, ha felháborodik.

Nem, a kérdéseket mindenki őszintén válaszolja meg saját lelkiismeretének…

Holnaptól receptek várják az arra „érdemes” olvasót!


Másold ki a cikk pontos URL-ét (elérhetőségét) és oszd meg ismerőseiddel Facebookon!

5 megjegyzés:

  1. Nagyon sajnálom, hogy vannak ilyen emberek, akik azzal töltik az idejüket, hogy őket nem érintő dolgokat kritizáljanak.

    A prűdség még mindig jellemző, akármennyire is szabad világban élünk. Bevallom én is furcsáltam a könyv borítót először, az biztos, hogy mindenképpen figyelemfelkeltő, ami a cél. Meg a naturális életszemléletet közvetíti.

    Madonna ( az énekesnő) jutott eszembe a szituról. Egyszer azt hallottam, hogy Madonnát lehet szeretni és utálni, de közömbösnek maradni nem nagyon. És milyen igaz, ha valaki egy kicsit eltér az átlagtól, akkor számolnia kell azzal, hogy a megbecsülés mellett ott lesznek az ellenhangok is.

    Szerintem nálatok is ez van most, vegyétek a kritikát jelnek, hogy jó úton haladtok valami új felé, kitörve a középszerűségből!

    Bár a blogbejegyzésedből az tűnt ki, hogy hasonló a véleményünk kedves Szaffina.

    Nekem tetszik, amit csináltok, minden jót és további sikereket kívánok nektek!!!

    Üdvözlettel:

    Ilkó

    VálaszTörlés
  2. Dráda Szaffina, csatlakozom Ildikóhoz, nagyjából én is ezt szerettem volna írni, ne törődj a savanyú hangokkal, igenis nagyon sokan szurkolunk Neked és hálásak vagyunk a munkádért.
    Tiszta szívből kívánok további sikereket és kitartást!
    Szeretettel: Olga

    VálaszTörlés
  3. Kedves Szaffina!

    Sajnos tele van ilyen emberekkel a világ, akik frusztráltak, irigyek mert mások fel merik vállalni saját magukat, a véleményüket, ezért megpróbálják mindenhol akadályozni őket. Ilyen világban élünk, pláne Magyarország egy ilyen hely. Itt az emberek nehezen viselik, ha valaki valamit csinál, ne adj Isten, jól! Ezeket az embereket megpróbálják eltaposni, belegázolni a lelkükbe.
    Az őszinteség számomra is nagyon sokat jelent, én sem tudom elképzelni hogy őszintétlenül éljek, akár tetszik ez másoknak, akár nem. De ezt sokak gyomra nem veszi be. Sokan nem szeretnek őszintén véleményt hallani, mert akkor el kellene gondolkodniuk hogy talán ők járnak rossz úton. Sok ember inkább homokba dugja a fejét és sodródik az árral, nehogy fel kelljen vállalni valamit, a véleményét, az életét, a döntéseit.
    Ezek az emberek csak a rosszat látják és keresik mindenben és mindenkiben ahelyett, hogy saját magukban keresnék. A tudatalatti 10 parancsolatában van egy mondat, ami tökéletesen leírja ezeket az embereket: Ami másokban zavar, annak az okát magamban keresem (bocsánat ha nem teljesen pontos az idézet, rég hallgattam :))
    Ne mérgelődj ezeken az embereken, mert valójában szánni valók! Ezek az emberek nem boldogok, nem képesek meglátni az élet szépségeit, egyáltalán semmi jót nem képesek látni, ezért megpróbálnak mindenkit a maguk szürke, szomorú szintjére lehúzni, mert a jó dolgokkal nem tudnak mit kezdeni. Lehet hogy akkor sem tudnának, ha az orruk előtt lenne.
    Légy továbbra is őszinte és önmagad! Senkinek sem kell megfelelned, csak saját magadnak! A saját életedet kell élned, a saját utadat kell járnod, nem másokét! Ahogy mindenkinek így kéne, csak sokan inkább megpróbálják mások útját egyengetni azért, mert a sajátjukat nem tudják. Mással szemben mindig könnyebb kritikusnak lenni, mint saját magunkkal, amíg nem tudjuk belátni, hogy mások kritizálása rólunk formál véleményt és pont nem a másikról.
    Úgyhogy csak így tovább! Ne foglalkozz senkivel és semmivel! Ez a te életed!

    VálaszTörlés
  4. Szerintem is jó a "por kavarás". Valamit beindítottál az emberekben, csak az egójuk tiltakozik. De bármennyire is fáj, ezen inkább csak mosolyogni szabad.
    Az őszinteség, önzetlen odaadás és hűség, szeretet pedig mindennél többet ér:))

    VálaszTörlés
  5. Kedveseim!

    Nagyon köszönöm a szavakat! Erőt adnak és sok szeretetet! De nem szeretném bántani azokat akiknek más a véleményük,különben mitől lennék én más? Csak megszerettem volna írni, hogy ne rágcsáljuk már azt a borítót,nyissuk ki végre a könyvet, és készítsünk recepteket is! Nem baj ha nem mindenki érti, mit jelent a kép. A nyers étkezéssel sem tud mindenki azonosulni, még is elfogadom. És ez lenne a legfontosabb, az elfogadás! Egymás felé! Pontot szeretnék tenni az ügy végére, és hogy ne legyünk már ennyire prűdek, illetve nem topmodell szerepel a fotón, én is tudom...de azt is tudom bárkiből lehet szuper fotókat retusálni!
    Maradjunk meg a természethez közel, táplálkozásban, lélekben és segítsük azokat az embereket, akik még nem ébredtek erre rá. Lehet most van aki haragszik rám, de tudom, egy kis idő múlva megbékél szívében, és látni fogja hogy igazam van...

    Legyen ez a blog továbbra is egészség és gasztro oldal,körül véve jó emberekkel!

    Igazán köszönöm a jó szavakat, érezni lehet a szeretet győzedelmeskedő erejét!

    VálaszTörlés

"Minden igazság három stádiumon megy keresztül: Először kinevetik,
Majd erőteljesen ellenzik,
Végül pedig mint maguktól értetődő dolgokat fogadják el őket. "


A. Schopenhauer


Nézd meg a Bemutatkozó videómat és az Ajándékaidat!

Hírlevél feliratkozás és Webáruház regisztráció előtt kérlek, kattints IDE!