Bevezeto

"Minden igazság három stádiumon megy keresztül: Először kinevetik, Majd erőteljesen ellenzik, Végül pedig mint maguktól értetődő dolgokat fogadják el őket. "
A. Schopenhauer

Vegán Tanfolyam


Szaffina Fűszerkonyha Facebook oldalán heti, napi rendszerességgel új cikkekkel, receptekkel várlak, ott tudtok követni továbbra is! Várlak ott szeretettel! Ott találkozunk!


2011. január 31., hétfő

Hogyan védekezel a megfázás ellen?


Mostanában mindenhol ezt hallani: „influenza”! Mintha tudatosan vagy tudat alatt is ezt akarnák benyomni az emberek tudatába: „légy beteg”, „vigyázz” „óvakodj”! Egy tüsszentésre vagy orrfújásra is már úgy reagálnak az emberek, hogy „jaj, csak el ne kapjam!”

Ha pedig valaki éppen most olvassa soraim, és azt mondja igen, én már el is kaptam, akkor ez megint csak bizonyítéka arra, hogy igen is létezik az a fránya influenza! Ha ezt halljuk környezetünkben, ha hiszünk benne, és várjuk, még ha tudat alatt is. Ellökjük, ezzel magunkhoz vonzzuk, szóval még is csak várjuk! És ha elkapjuk, ékes bizonyítékát leljük: „ugye én megmondtam”!

Én személy szerint nem hiszek az influenzában. Abban viszont igen, hogy szervezetünket védenünk kell, hideg, nyirkos időben, még jobban, de ezt sem kell túlzásba vinni! Sokszor a nagy védelem, a sok ruha, még betegebbé tehet! (A túlzott beöltözés izzadáshoz vezet, ami hideg levegő hatására egyszerű megfázásra tökéletes. Rétegesen öltözködjünk, és még a legszuperebb időben is, ami ilyenkor február elején érhet minket, egy kendő, vagy sál védje nyakunkat, mert az időjárás, tavasz kezdetekor a legszeszélyesebb, és cseles!)

Hűvösebb időben is kell a napi séta, és még jobban illene odafigyelnünk szervezetünk jelzéseire. Ilyenkor több C-vitamin tartalmú ételeket kívánunk meg. Helyesen tesszük, ha már most elkezdünk kicsit sportolni, (vagy nagyon, akik rendszeresen sportolnak) járjunk többet a természetbe, most már kezdődik (még ha kicsit lassan is) a tavasz, készítsük fel szervezetünket!

Mozgassuk meg berozsdásodott ízületeinket, csontjainkat, és járjunk többet az ébredező természetbe.

Mozgás, étkezés, és a legfontosabb, amit tehetünk, hogy elkerüljük azt a fránya „influenzát”, hogy elkerüljük ezeket a gondolatokat, embereket, akik ettől félnek, ezt suttogják, és mondják, egyszerűen ne vedd tudomásul.

Nevesd ki a világot, és legyél tudatában tested csodálatos erejének, és teljes egészének, az, az egészségének!

A hét kérdése: Te hogyan védekezel a megfázás ellen?


C-vitaminról írtam egy rövid e-bookot, melyet hamarosan elérhetővé teszek számodra is, ingyenesen! Figyeld a blogot és a postaládádat!

2 megjegyzés:

  1. Szia!

    Amikor elkezdődik a téli időszak akkor Echinacea cseppeket szoktam alkalmazni kúraszerűen- ez egész jól be szokott válni.
    Ha pedig mégis beüt egy kis megfázás, akkor eucaliptuszos fürdősós vízben fürdés következik, ha köhögés is fellép akkor kakukkfüvet is teszek hozzá. Éjszakára eukaliptusz és citromolajat párologtatok.

    A legújabb felfedezésem pedig a bükkszéki füvesember gyógyteái. Az ilyen megfázásos téli időszakban megelőzésre használom a téli teáját, ha pedig már elindul az orrfolyás akkor a bugás macskamenta tea a nyerő. Az influenzát nem szoktuk elkapni, sem mi, sem pedig a gyerekek...

    VálaszTörlés
  2. Kedves Anett! Örülök, hogy írtál! Valóban nagyon jók ezek a praktikák!

    Nekem is van eukaliptusz olajam, én párologtatni szoktam, illetve ha érezzük, a megfázás gyenge jeleit, akkor befújunk gyümölcsmosóval, mert fertőtlenít. Ami még nagyon jó, a fahéj olaj, jól fertőtlenít, igaz erős is!

    Füves ember, Gyuri bácsira gondolsz? Valóban jókat tud javasolni.

    És amit mi alkalmazunk a varázstea receptjét. Nálunk ez családi hagyomány, vagy tudomány, nem is tudom, de működik!! Jobban mint bármilyen más gyógyszer. (Receptjét lásd oldalt.)

    Szívesen veszem a további megjegyzéseket is!

    Ki mit tesz a megfázás ellen?

    VálaszTörlés

"Minden igazság három stádiumon megy keresztül: Először kinevetik,
Majd erőteljesen ellenzik,
Végül pedig mint maguktól értetődő dolgokat fogadják el őket. "


A. Schopenhauer


Nézd meg a Bemutatkozó videómat és az Ajándékaidat!

Hírlevél feliratkozás és Webáruház regisztráció előtt kérlek, kattints IDE!