Bevezeto

"Minden igazság három stádiumon megy keresztül: Először kinevetik, Majd erőteljesen ellenzik, Végül pedig mint maguktól értetődő dolgokat fogadják el őket. "
A. Schopenhauer

Vegán Tanfolyam


Szaffina Fűszerkonyha Facebook oldalán heti, napi rendszerességgel új cikkekkel, receptekkel várlak, ott tudtok követni továbbra is! Várlak ott szeretettel! Ott találkozunk!


2010. szeptember 20., hétfő

Élő Étel Találkozó "Potluck" Gittánál

Szombaton nyers élő étel találkozón vettünk részt. Amolyan batyus bálon. Mindenki hozott valami finomságot, amit megkóstolhattunk. Megismerkedtünk egymással, és sokat tanulhattunk egymástól.

A képeken a délután házigazdáját Gittát látjátok.


Szalai Éva igazi legényfogó, húshelyettesítő, lencsés csírás gombócokat szolgált fel, finom paradicsommártással. (A képen láthatjátok, saláta ágyon tálalva.)

Én ezzel annyira telítődtem, hogy már csak Gitta finomságát tudtam megkóstolni, ami szintén Isteni finom volt, és Erika meseszép tortájából egy falatnyit!

Szentirmay Tiborék pedig barack, és szőlő torta finomsággal drukkoltak elő! (A torta fantázia nevét sajnos nem tudom, bocsika)

Krisztina ínycsiklandozó kókuszgolyókat szolgált fel, hagymás krékert, és szendvicskrémet (ezek is láthatóak a képeken) .

Krisztinával érdekesen hozott össze minket az élet. A férjem bioboltban járt éppen lenmagolajat vásárolni. Krisztina megszólította: „Te vegetáriánus vagy?” (Jó pasi lehet a férjem, ha ez már így sugárzik róla ;) És onnantól kezdve elindult a beszélgetés. Krisztina Hollandiában él, most jött haza, Veszprémbe, édesanyját meglátogatni, és azonnal rá is harapott a Potluck témára! Szombaton már együtt mentünk fel Budapestre.

Szilvia és Attila mandulás golyókat hoztak, sikerült is párat megmentenem a potluck végén magunknak hazavitelre, és itthon is épp olyan jól esett! Még sok-sok finomság volt, ezek később érkeztek az asztalra, és hát gyorsan el is fogytak….

A férjem több mindent betudott pakolni a bendőjébe, és elégedetten állapította meg, hogy mindenki ügyesen helyt állt, még mi is!

Mi paradicsomos káposztát vittünk, amelyhez a káposztát, vékony, gusztusos szeletekre a férjem vágta föl, és Raffaello golyócskákat készítettünk.

A paradicsomos káposzta és a Raffaello receptjét még a héten olvashatod!


2 megjegyzés:

  1. Jaj, de jól néz ki minden! Biztos nagyon finomak is voltak.
    Most már megpróbálok én is ellátogatni egy potluckra.

    VálaszTörlés
  2. Gyere is Szamóca! Kicsit eltűntél:(

    Tényleg nagyon jól néz ki minden! Nagyon kíváncsi vagyok a káposztára (bár az eredeti sosem volt a kedvencem, nyersen mégis imádom a káposztát)

    VálaszTörlés

"Minden igazság három stádiumon megy keresztül: Először kinevetik,
Majd erőteljesen ellenzik,
Végül pedig mint maguktól értetődő dolgokat fogadják el őket. "


A. Schopenhauer


Nézd meg a Bemutatkozó videómat és az Ajándékaidat!

Hírlevél feliratkozás és Webáruház regisztráció előtt kérlek, kattints IDE!