Bevezeto

"Minden igazság három stádiumon megy keresztül: Először kinevetik, Majd erőteljesen ellenzik, Végül pedig mint maguktól értetődő dolgokat fogadják el őket. "
A. Schopenhauer

Vegán Tanfolyam


Szaffina Fűszerkonyha Facebook oldalán heti, napi rendszerességgel új cikkekkel, receptekkel várlak, ott tudtok követni továbbra is! Várlak ott szeretettel! Ott találkozunk!


2010. július 5., hétfő

Uborkasaláta




Hozzávalók:


uborka
fokhagyma
tengeri só










Vékonyan felkarikázzuk az uborkát, és aprított fokhagymával, tengeri sóval összekeverjük.










Pár órát állni hagyjuk a hűtőben, hagyjuk kicsit összeérni. Tálalásnál leönthetjük, vagy össze is keverhetjük dió tejföllel





Tipp:

A salátát készítsük el többféle uborkából!

Színét variálhatjuk úgy, hogy a fele mennyiségnek levágjuk vékonyan a héját, (ezt felhasználhatjuk zöld lének, semmit nem dobunk ki!) a másik felének pedig nem. Világos és sötétzöld színeket kapunk.

Gyerekeknek még viccesebb lehet, ha hullámos reszelőn vágjuk az uborkát, így fodros lesz.

A diótejföl receptjét, és élettani hatását lásd: a dió tejföl bejegyzésnél.

Egészségre gyakorolt hatása:

Uborka gazdag káliumban, vasban, foszforban, kálciumban, nátriumban, szénhidrátokban, A1, B1, B2, B6, C-vitamin. Magas víztartalmú, segíti a vese működést.

Fokhagyma csökkenti a vérzsírt, a vérnyomást, véd a az érelmeszesedés ellen, antibiotikus hatású. Tartalmaz A, B1, B2, C vitamint, magnéziumot, vasat, cinket, mangánt, rezet, káliumot, és szelént. Erős baktérium ölő, fertőtlenítő hatású! (Candida diétánál kiváló!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

"Minden igazság három stádiumon megy keresztül: Először kinevetik,
Majd erőteljesen ellenzik,
Végül pedig mint maguktól értetődő dolgokat fogadják el őket. "


A. Schopenhauer


Nézd meg a Bemutatkozó videómat és az Ajándékaidat!

Hírlevél feliratkozás és Webáruház regisztráció előtt kérlek, kattints IDE!